életre kelt kápolna

2018.08.24. 12:03

Már 32. alkalommal rendeznek rockfesztivált Sitkén

A rendezvény idén kétnapos lesz, pénteken és szombaton is várják az érdeklődőket.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Czimbal Gyula

„A fellépők között lesz a Lord, a Kárpátia, a Depresszió, a Karthago, a Mobilmánia, a Pokolgép és a Moby Dick is. A program mindkét napon hagyományosan amatőr együttesek koncertjével indul délután, ezt követi az esti fő programsáv” – mondta Balázs Fecó Kossuth-díjas zenész, a Korál együttes alapítója, billentyűse, énekese az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

A zenész felidézte, hogy a Korállal 1986-ban Sárváron turnéztak és a zenekar a közeli sitkei kastélyban szerzett szállást. Ott látta meg Balázs Fecó a borzasztó állapotban lévő kápolnát, és elhatározta, hogy zenészkollégáival összefogva megpróbálja megmenteni az épületet.

„Az ötletet az adta, hogy Cziffra György zongoraművész korábban rendbe hozott egy Párizs melletti kolostort, ahol később kulturális rendezvényeket tartottak” – tette hozzá Balázs Fecó.

Az 1871-ben romantikus stílusban épült kéttornyú műemlék kálváriakápolna
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az első sitkei kápolnakoncert 1986-ban volt, ezen a szombathelyi Lord együttes, a Kormorán, Deák Bill Gyula és a Korál lépett fel. Az évente augusztus utolsó szombatján ismétlődő rockfesztivál bevételeiből 1991-re sikerült befejezni a kápolna felújítását. Mint a műsorban elhangzott, a kápolnához kapcsolódó kulturális egyesület a rockfesztivál megrendezése mellett számos egyéb tevékenységet folytat, nyugdíjas- és sportklubot támogat.

„Az egyesület 99 évre jelképes összegért kapta meg a műemlékfelügyelettől az épületet rendeltetésszerű használatra. A falu lakossága az elmúlt három évtizedben hétszázról 2500-ra nőtt, ami a fesztivál népszerűségének is köszönhető. A kápolnában év közben is tartanak koncerteket, kiállításokat és esküvőket” – mondta Balázs Fecó.

Borítókép: Balázs Fecó énekes, zenész

Forrás: MTI Fotó/Czimbal Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!