súlyosan veszélyeztetett

2017.11.03. 14:55

Kócos hajú, kisfejű orángutánba botlottak Szumátrán

Kilencven éve nem fedeztek fel új emberszabásút.

Forrás: flickr.com

Több évnyi kutatás után arra jutott egy nemzetközi szakértői csoport, hogy az indonéz szigeten izoláltan élő, mintegy 800 egyedből álló csoport önálló fajt alkot. Az ottani régióról a tapanuli orángutánnak (Pongo tapanuliensis) nevezték el a fajt, amely kis populációja miatt súlyosan veszélyeztetettnek számít.

Kilencven éve ez az első újonnan felfedezett emberszabású faj. A tudomány azt megelőzően (az emberi fajon kívül) hat hominidát különböztetett meg: a szumátrai és borneói orángutánt, a keleti és nyugati gorillát, a csimpánzt és a bonobót.

„Az ember nem minden nap talál új emberszabású fajt. Nagyon izgalmas felfedezésről van szó” – mondta Michael Krützen, a Zürichi Egyetem kutatója. Kollégáival a Current Biology című szaklapban mutatták be eredményeiket csütörtökön.

Az orángután az ember egyik legközelebbi rokona. A hímek 50-90 kilogrammosra is megnőhetnek, a nőstények feleennyit nyomnak. Eredeti elterjedési területük Kínától Thaiföldön és Vietnamon át Jáva szigetéig nyúlt, ezeken a területeken azonban évezredek óta nem él egyetlen példány sem.

Eddig a kutatók úgy vélték, hogy ma már csak két faja létezik: az egyik Szumátrán (szumátrai orángután – Pongo abelii), a másik a szomszédos Borneó szigetén (borneói orángután – Pongo pygmaeus). A tapanuli orángutánok a Batang Toru erdőben élnek, mely az Észak-Szumátrán lévő Toba-tótól délre található.

Az eddig is ismert volt, hogy néhány szumátrai orángután genetikailag erősen különbözik a többiektől. Az áttörő felismerés akkor történt, amikor elemezték egy olyan tapanuli orángután 2013-ban talált csontvázát, amellyel emberek végeztek. Összehasonlítva a Toba-tótól északra élő orángutánokkal, óriási különbségeket találtak a koponyán és a fogakon. Különbözik a dzsungelen át dübörgő kiáltásuk is.

Harminchét orángután örökítőanyagának elemzéséből kiderült, hogy a Toba-tótól délre élő és északra élő orángutánok közti szakadás több mint hárommillió évre vezethető vissza. A borneói és szumátrai orángutánok azonban csak később, kevesebb mint 700 ezer éve váltak külön egymástól.

„A Batang Toru-i orángutánok úgy tűnik, közvetlen leszármazottai az első orángutánoknak, amelyek az ázsiai szárazföldről érkeztek” – mondta Alexander Nater, a Zürichi Egyetem kutatója.

A tudósok a tapanuli orángutánok kihalásának veszélyére figyelmeztetnek. Életüket elsősorban a vadászat és a duzzasztógátak építése fenyegeti, amely természetes élőhelyük nagy részét tenné tönkre. Már évi egy százalékos kihalási aránnyal bizonytalanná válna túlélésük.

„Ha a 800 állatból évente akár csak 8 is elpusztul, vagy valamilyen módon kikerül a populációból, kihal a faj” – áll a tanulmányban.

Borítókép: Flickr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!