príma borverseny

2018.03.06. 19:52

Ki dönti el, hogy milyen bor kerüljön a boltok polcaira? (videó)

Neves borszakértők és szakemberek gyűltek össze a Pest megyei Alsónémediben, hogy részt vegyenek az I. Príma borversenyen, amelyre összesen 111 borászat 830 féle borral nevezett.

Forrás: MW

Fotó: Tóth-Blum Dániel

A zsűri tagjainak az volt a feladata, hogy vakon kóstolva értékeljék a borokat, amelyekről nem árultak el nekik semmi mást, csak a fajtájukat. Tehát azon felül, hogy például rozé, chardonnay vagy furmint-e, nem tudtak róluk semmi egyebet.

Egy bor az értékelés során maximum 100 pontot kaphatott. Azok a termékek, amelyek 80 pont fölötti értékelést gyűjtöttek be, jó eséllyel kerülnek a Príma áruházlánc polcaira,

ezek adják majd gerincét az árusított boroknak

- mondta el Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, hogy a verseny napján „csak” 580 tételt kellett pontoznia a zsűrinek, mivel korábban már történt egy előválogatás.

Módos Péter, a bírálóbizottság elnöke kiemelte, hogy azért fontos egy ilyen verseny, mert itt olyan borok kerülnek az asztalra, amelyeket a borászok el akarnak adni. Vagyis ez nem a pincék mélyére félretett, borversenyekre tartogatott italok megmérettetése, ahol egy-egy szüret legkiválóbb borát keresik, hanem itt arra a fontos mutatóra kíváncsiak, hogy a kereskedelmi forgalomba szánt italok hol helyezkednek el egymáshoz képest.

Végeredmény csak később várható, mivel a hatalmas bormennyiség és az összetett pontozási táblák kiértékeléséhez idő kell. Ez akár két hétig is eltarthat – mondta el Fodor Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!