irányelv-gyűjtemény

2017.12.31. 03:00

Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói

Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók – mondta Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár abból az alkalomból, hogy szerkesztésében megjelent Az onkológia alapjai című kötet ötödik, aktualizált és bővített kiadása.

Pécs, 2016. június 24. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet fõigazgatója a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Onkoterápiás Központjának avatásán 2016. június 24-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Sóki Tamás

Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a több mint 1300 oldalas munka annak az 1994-es kiadásnak a korszerű változata, amely Európában elsőként tekintette át e megbetegedéseket, minden szövettani típusra, stádiumra, előrehaladottsági fokra és szervre lebontva az ismereteket, terápiás algoritmust kínálva.

Ezzel a létező legkorszerűbb módon áll a magyar orvosok rendelkezésére az irányelv-gyűjtemény, amely bármilyen helyzetben útmutatást ad a teendőkről – jegyezte meg a szakember.

Kásler Miklós hangsúlyozta: rendkívül összetett az onkológiai diagnosztika és kezelési rend, hiszen rák elnevezés alatt mintegy 250 szövettani megbetegedést tartanak számon, ezért lényeges, hogy összegezzék a felismerés és a kezelés komponenseit.

Mint mondta, a teljes hazai orvostársadalmat szólítják meg a Medicina Könyvkiadó által megjelentetett kötettel, amely az egyetemi tananyagok között is helyet kap.

Hozzátette: Magyarországon a halálozások negyede vezethető vissza onkológiai okokra, s ez az arány megegyezik az európai átlaggal.

Borítókép: Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Onkoterápiás Központjának avatásán 2016. június 24-én.

MTI Fotó / Sóki Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!