lakástrendek

2018.08.07. 08:42

Használt lakásra megy a legtöbb hitel

Hiába nőtt fajlagosan nagyot az új építésű lakásokra folyósított hitelek összege, a piacon a használt lakásokra igényelt kölcsönökre van igazán kereslet. A bankok által júniusban kihelyezett kölcsönök 73,2 százaléka már meglévő lakás megvásárlásához nyújtott segítséget az ügyfeleknek.

Forrás: Shutterstock

Miközben a hírek az újlakás-építések meglódulásáról, az átadott lakások számának ugrásszerű növekedéséről szólnak, mindez a hitelpiacon még alig csapódik le, a banki hitelezést továbbra is a használt lakásokra felvett kölcsönök hajtják – írja a Világgazdaság.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint az adott hónapban folyósított lakáscélú hitelek szerződéses összege júniusban a forinthitelezés indulása óta nem látott magasságba jutott – a 85,23 milliárd forintos kihelyezés harmadával magasabb, mint a 2017. évi bázisadat –, ám ezen belül a folyósított hiteleknek 73,19 százaléka, 62,38 milliárd forintnyi kihelyezés kapcsolódott használt lakás vásárlásához, szemben a tavaly júniusi adattal, amikor a használt lakások finanszírozásának részaránya 69,75 százalékos volt.

Persze, itt azért érdemes hozzátenni, hogy az új lakások vásárlása tekintetében a fajlagos kihelyezés 57 százalékkal bővült idén júniusban az egy évvel korábbi szinthez képest: a bankok 6,11 milliárd forintnyi kölcsönre szerződtek, miközben egy éve még csak 3,88 milliárd forintnyi volt az új lakás vásárlása jogcímen folyósított kölcsön összege. Féléves összevetésben pedig azt mutatja az adat, hogy az év első hat hónapjában szerződésbe foglalt 30,64 milliárd forintnyi összeg csaknem 44 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi első fél év 21,3 milliárdos kihelyezését.

Igen ám, de a banki lakáshitel-állomány ezen időszak alatt mintegy 400 milliárd forinttal bővült, ebből 296 milliárdot a használt lakásokra kiutalt összeg tett ki.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 első hat hónapjában 6517 új lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt, ez 30,2 százalékkal haladta meg a 2017 első hat hónapjában átadott 5004 lakást. Az új lakáshitelek 44 százalékos bővülésével összevetve azt mondhatjuk, hogy az újlakás-értékesítésen belül szépen növekszik a hitelből vásárolt lakások aránya, ám úgy fest,

a terület nem a használt lakások piacától, hanem az építésre-bővítésre felvett kölcsönöktől veszi el a levegőt.

Utóbbi területen az első fél év során 35,8 milliárd forintnyi hitelkihelyezés történt, ami 2,8 milliárd forinttal, 8,4 százalékkal tudta felülmúlni a 2017. első félévi 33 milliárd forintos kölcsönösszeget. Azaz a jellemzően saját erőből megvalósuló egyéni ingatlanberuházásoknál koránt sincs olyan pezsgés, mint az új lakások építésénél – bár e téren azért a júniusi 9,1 milliárdos adat itt is változást sejtet.

Borítókép: Illusztráció

Leszek Glasner / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!