Gyógyulás

2018.11.16. 18:16

Ezt tudni kell a nátháról

Ősszel mindig akad valaki, aki náthás a környezetünkben. A megfázást általában vírusok okozzák, a betegség emberről emberre terjed.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Aleksandra Suzi

Elég egyetlen tüsszentés egy-két méterre tőlünk, és kórokozók százai repülnek szanaszét a levegőben. Szerencsére az immunrendszerünk – ha kellőképpen edzett – nagy eséllyel legyőzi a „támadást” – hívják fel a figyelmet a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Felülfertőződhet

  • 1. Amennyiben vírusok jutnak az orrüregbe, a nyálkahártya felületén gyulladást okoznak. Ennek következtében a nyálkahártya váladékot termel, a jellemzően átlátszó, vizes állagú váladék miatt pedig kellemetlen orrfolyás jelentkezik. A szervezetünk persze elkezd ellenanyagokat termelni, amelyek segítségével legyőzhetjük a kórokozókat.
  • 2. Vírusos fertőzés során az enyhe gyulladásban lévő nyálkahártya által termelt váladékon baktériumok is megtelepedhetnek és elszaporodhatnak, hiszen ez a nedves, testhőmérsékletű közeg kedvező feltételeket biztosít számukra. A váladék ilyenkor már nem áttetsző, vízszerű, hanem sárgás-zöldes színű, sűrű, nehezen kifújható.
  • 3. A kisgyermekeket a következő egyszerű módszerrel taníthatjuk meg orrot fújni: az egészséges csemetét biztassuk arra, hogy az asztalon elhelyezett vattagömböcskéket 10-15 cm távolságból az orrán át kifújt levegővel próbálja meg elmozdítani
  • Borítókép: Illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!