Megelőzés éve

2018.02.26. 14:01

Előzze meg a betegséget, menjen el szűrésre!

A magyarok egészségügyi statisztikái továbbra is rosszak, ezért idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja.

Komárom, 2015. június 3. Érdeklődők szűrővizsgálaton vesznek részt egy kamionban kialakított mobil szűrőállomáson a XII. Országos Patikanap megnyitójának helyet adó komáromi Balzsam Gyógyszertár előtti téren 2015 június 3-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak számottevő javulást, sőt bizonyos betegségtípusok előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik, ezért ebben az évben elindították a Megelőzés éve 2018-2019 elnevezésű kampánysorozatot.

A szűrőprogram nyolc éve alatt 1500 helyszínen több mint hatmillió vizsgálatot végeztek, 500 ezer látogatót fogadtak, a kitöltött kérdőívek száma elérte a 15 milliót.

A program kommunikációs ügynökségének közleménye szerint az elmúlt nyolc év statisztikai adatainak tükrében kijelenthető, hogy a magyar lakosság a kiemelten nagy kockázatú csoportba tartozik. Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg.

Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest az emberek jóval többet dohányoznak, több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.

Az emberek még mindig nem törődnek kellőképpen az egészségükkel, nem élnek a szűrővizsgálat adta lehetősséggel, ezért sokszor csak akkor ismerik fel a betegségeket, amikor már nincs segítség.

A halálozási statisztikák megváltoztatásához mindenképpen a lakosság tudatos felkészítésére és folyamatos tájékoztatására van szükség – közölték a program szervezői, hozzátéve: mindenki felelősséggel tartozik önmagáért és családjáért, ezért élnie kell a szűrővizsgálat adta lehetőséggel.

Mit mutat a statisztika?

A statisztika adatok feldolgozásakor kiderült, hogy a szűréseken résztvevők átlagéletkora 36-48 év volt, 69 százaléka nő, 31 százaléka férfi volt. A legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak az emberek, aztán Veszprém, Heves és Fejér megye következett a sorban.

A megkérdezettek 10 százalékánál találtak eltérést a szív és érrendszeri szűrővizsgálatok során. A vércukorszint vizsgálata csaknem 9 százalékban mutatott kóros értékeket.

Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényező, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében,

a mért koleszterinérték 24-32 százalékban eltért a normál értéktől.

Mint írták, a nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3 százalék), a cukorbetegség (5 százalék), a légúti betegség, allergia (24 százalék) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók majdnem 10 százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség (15-16 százalék) mértéke, valamint gyakori az emelkedett húgysavszint (25-28 százalék).

A daganatos megbetegedések a lakosság 49,6 százalékát – többet, mint tavaly -, az anyagcsere-betegségek pedig 43 százalékát érintik. A középkorúak esetében a vastagbéldaganat rizikótesztjének eredménye 20 százalék, míg a neuropathia-rizikóba az emberek mintegy 3,5 százaléka sorolható. (A neuropátia a perifériás idegeket érintő, általában valamilyen anyagcsere-betegséghez kapcsolódó károsodás.)

A rizikófelmérési kérdőívekből kiderült, hogy a szűrésen résztvevők 25,5 százaléka dohányzik. A válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek valamivel több mint 40 százaléka szeretne abbahagyni a dohányzást.

A rizikófaktorok csökkentésének, valamint az egészséges életmódnak az egyik fontos feltétele a gyümölcsökben és zöldségfélékben gazdag, sószegény táplálkozás. A kérdőíves felmérésnek köszönhetően kiderült, hogy a résztvevők 62 százaléka naponta, 33 százalékuk hetente fogyaszt zöldség- és gyümölcsféléket.

Az emberek csupán 54 százaléka szakít naponta időt a mozgásra.

Borítókép: MTI / Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!