kapj rá

2019.11.23. 10:45

Egyre jobban szeretjük a halat

Tíz százalékkal, 6,5 kilogrammra nőtt az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Fotó: galitsin

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője (AMC) pénteken az M1-en értékelte a „Kapj rá!” elnevezésű, a halfogyasztást népszerűsítő kampány eddigi tapasztalatait. A kampány keretében az elmúlt két évben 70 ezer emberrel kóstoltatták meg a legfinomabb halételeket és mutatták meg milyen fejlődésen ment keresztül a halgasztronómia.

A szakember fontos eredménynek nevezte a hal áfájának 5 százalékra mérséklését, ami a piaci pozíciókat javítani tudta. Ezzel együtt fontos célkitűzésnek nevezte az egészséges társadalomra való törekvést. Ehhez – mint vélekedett – hozzájárulhat az a törekvés, hogy a teljes húsfogyasztáson belül emelkedjen a halfogyasztás mértéke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!