egészséges életmód

2020.02.20. 10:16

Bőséges reggelivel megelőzhető az elhízás

Kiderült ugyanis, hogy aki reggelire többet eszik, mint vacsorára, az kétszer annyi kalóriát égethet el, és a vércukorszintet is kevésbé emeli meg.

Forrás: Shutterstock

Fotó: YAKOBCHUK VIACHESLAV

Kétszer annyi kalóriát égethet el, ezzel megelőzheti az elhízást és a magas vércukorszintet az, aki nagy vacsora helyett reggelire eszik többet – derítették ki német kutatók a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban közzétett tanulmányukban.

„Eredményeink azt mutatják, hogy a reggelire elfogyasztott étel, függetlenül attól, mennyi kalóriát tartalmaz, kétszer akkora diéta indukálta termogenezist (DIT) idéz elő, mint ha ugyanazt az ételt vacsorára fogyasztanánk el” – idézte Juliane Richtert, a Lübecki Egyetem kutatóját, a tanulmány társszerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A DIT azt a kalóriamennyiséget tükrözi, amelyet a szervezet eléget annak érdekében, hogy feldolgozza és megeméssze az elfogyasztott ételeket, és megmutatja azt, milyen jól működik a szervezet anyagcseréje, és az miként különbözik az étkezések időpontjától függően.

A kutatók 16 embert vizsgáltak, akik először alacsony kalóriaértékű reggelit és magas kalóriaértékű vacsorát fogyasztottak, majd fordítva is megnézték a kalóriabevitelt.

Kimutatták, hogy azonos kalóriafogyasztás 2,5-szer magasabb diéta indukálta termogenezist idézett elő reggel, mint este, akár magasabb, akár alacsonyabb kalóriaértékű ételek elfogyasztása után. Az élelmiszer okozta vércukorszint- és inzulinkoncentráció-emelkedés ráadásul kisebb volt reggeli, mint vacsora után.

Azt is kimutatták a szakemberek, hogy alacsonyabb kalóriaértékű reggeli fogyasztása növelte az étvágyat, különösen az édességek iránti vágyat.

„Azt tanácsoljuk, hogy az elhízott betegek, csakúgy mint az egészséges emberek, inkább nagy reggelit fogyasszanak, mint nagy vacsorát, hogy csökkentsék testsúlyukat és megelőzzék az anyagcserezavar okozta betegségeket” – mondta Richter.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!