felelőtlenség

2018.04.23. 16:30

A szlovén anyák nem bíznak a védőoltásokban

Inkább az internetnek, mint a háziorvosoknak hisznek az édesanyák, ezért az utóbbi években jelentősen csökkent az átoltottság aránya Szlovéniában.

Hódmezővásárhely, 2015. november 2. Kozma János gyermekorvos bárányhimlő elleni védőoltást ad be egy gyereknek hódmezővásárhelyi rendelőjében 2015. november 2-án. Hódmezővásárhely önkormányzata ingyenessé tette a bárányhimlő elleni vakcinát a településen élő gyermekeknek.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Rosta Tibor

A szlovén anyák mintegy 47 százaléka van bizalommal a védőoltások iránt, közel egyötödük erősen ellenzi azokat, míg 34 százalékuk bizonytalan azok megítélésével kapcsolatban – derült ki az Európai Védőoltási Hét (European Immunization Week, EIW) 2016-os programjából, amelyhez 1600 szlovén anya és csecsemőt is csatlakozott.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (NIJZ) közelmúltban végzett vizsgálata szerint annak ellenére ilyen rossz az arány, hogy az anyák a legmegbízhatóbb forrásként 85 százalékban a háziorvosokat, valamint 74 százalékban a nővéreket jelölték meg. A szlovén orvosi kamara adatai szerint tagjaik 92 százaléka támogatja a gyermekkori védőoltásokat, és mindössze 7 százalékuk fél azok mellékhatásoktól.

A tanulmány arra is rámutatott, hogy az anyák 56 százaléka teljesen megbízik az interneten, 10 százalékuk pedig a közösségi médiában és különböző fórumokon az oltásokkal kapcsolatban megjelent információkban.

A legfrissebb adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy bár az átoltottság aránya csökkent ugyan, egy ideje a csökkenés mégis alábbhagyott, valószínűleg a fertőző betegségek újbóli megjelenése miatt.

A szlovén egészségügyi minisztérium nemrég létrehozott egy bizottságot, amely számos intézkedést javasolt a védőoltások iránti bizalom visszaállítására.

A kormány nemrég elfogadott egy törvényjavaslatot, amelyet valószínűleg még ezen a héten megvitat és elfogad a parlament.

Az intézkedésnek azonban számos ellenzője akad. Nemrég több száz, zömében fiatal házaspár tüntetett a parlament előtt a kötelező oltás ellen, a szülők szabad döntése mellett kardoskodva.

A törvényjavaslat szerint azon szülők számára, akik nem oltatják be gyermeküket és erre nincs megfelelő egészségügyi igazolásuk, megakadályozható a gyerek óvodai felvétele. Korlátoznák továbbá a középiskolai beiratkozásokat is olyan szakirányokban, mint az egészségügy és a szociális ellátás.

Ezen intézményekbe való felvételhez csatolni kellene az oltási könyvet, amely tartalmazza mind az öt fertőző betegség – a kanyaró, a mumpsz, a rubeola, a szamárköhögés és a hepatitisz B – elleni kötelező védőoltást.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó/Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!