Mályvavirág Alapítvány

2019.11.18. 15:22

Európai szintű orvosszakmai elismerést kapott a magyar civil szervezet

25 ország képviselői Tóth Icót, a Mályvavirág Alapítvány elnökét választották a nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó betegszervezetek európai közösségének, az ESGO ENGAGe társelnökének. Ezt követően elsőként kapott tiszteletbeli tagságot civil szervezet onkológiai szakmai társaságban Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Iryna Inshyna

Az ESGO (European Society of Gynecological Oncology), amely a nőgyógyász onkológusokat fogja össze Európában, 2012-ben alapította meg ENGAGe (European Network of Gynecological Cancer Advocacy Group) tagozatát, amely az Európában működő betegszervezeteket fogja össze. Ez egy olyan összekapcsolódást, együtt gondolkodást, közös projektek megvalósítását jelenti, ahol nemzetek fognak össze, megosztva egymással tapasztalataikat és közös célokat tűznek ki, mellyel minden nőgyógyászati daganattal érintett nőnek, a szakmának segíteni tudnak és előmozdítják a prevenciót, a betegségek korai felismerését is.

Magyarországról a Mályvavirág Alapítvány 2017-ben csatlakozott a csoporthoz, 2018-ban Tóth Icó az alapítvány elnöke meghívott tanácstag lett (az ENGAGe irányító tanáccsal rendelkezik), és 2019. november 3-án, az aktuális választáson társelnökké választották meg. Az ENGAGe szervezetet mind a klinikusi, mind a betegszervezeti oldalról egy-egy elnök vezeti.

A csatlakozásunk óta láttam, hogy ez az európai szervezet hatalmas erővel bír. Olyan projekteket indít (GO Day – Nőgyógyászati daganatok világnapja, orvosi irányelvek közérthető, laikus nyelvezetre ültetése, ellátásjavítást és rehabilitációt támogató programok, felmérések, klinikai vizsgálatok munkacsoport, stb), amelyekben

az országok nem csak megosztják a tapasztalataikat, hanem megoldásokat is kidolgoznak, és kézzel fogható eredményeket érnek el.

Az ENGAGe ambícióit megismerve úgy érzem, hogy hosszú távon szeretnénk dolgozni ebben a szervezetben.

A szervezet dinamizmusa, értékei és célkitűzései mind-mind a magyar nők érdekeit is szolgálják: azt, hogy hazánkban is előre lépjünk, és eredményeket érjünk el a nőgyógyászati daganatok terén betegoldalról, a méhnyakrák, petefészekrák, méhtestrák, szemérem-és hüvelyrákban érintettekért.

Szerencsés is vagyok, mert dr. Murat Gultekin mellett lehetek társelnök, és pozíciómat a korábbi elnöktől Esra Urkmeztől vehetem át, aki erős alapokra helyezte a szervezetet. Szorosan együtt dolgozunk az ESGO orvosaival is, ezért bízom abban, hogy amilyen motiváció ez számunkra, olyannyira motiváció ez a magyar nőgyógyász orvosoknak is a közös munkára, összefogásra, együttműködésre” – mondta Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

A Mályvavirág Alapítvány munkáját és eredményeit nemcsak az európai siker igazolja, hanem a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága elismerése is azzal, hogy a Mályvavirág Alapítványt és Tóth Icót az elmúlt hétvégén tiszteletbeli taggá választotta a Társaság. Az elismerést dr. Novák Zoltán, a MNOT újonnan megválasztott elnöke adta át.

Elképesztő napokon vagyunk túl, hatalmas megtiszteltetés és visszaigazolás ez az elmúlt időszak törekvéseire! Ebből a varázslatból felkelünk és folytatjuk tovább a munkánkat, a nőkért, családjaikért, az érintettekért, még erősebb szakmai támogatással, bázissal. Hiszen enélkül nem lehet eredményeket elérni- fűzte hozzá Tóth Icó.

Keményen dolgozni egy célért, hittel, kitartással és a téma iránti szenvedéllyel lehet.

Az ember megy előre, és bár sokszor azt érzi, hogy mindhiába, mert vannak nehézségek, vagy alkalmak, amikor feladná, egy motor mégis hajtja, és nem hagyja leállni.

Hatalmas szerepe van ebben azoknak az embereknek, akik körül veszik, akik biztatják, támogatják és visszajelzés kell minden folytatáshoz azoktól, akiknek segítünk. A csapat és a család nélkül mindez nem megy. Így hát elmondható, hogy sok összetevő kell a sikerhez, az eredményekhez, hogy az élet így akarja, talán ezek eleve elrendeltetett utak.

A civil szervezeti vonalon nagy mérföldkő, amit a Mályvavirág Alapítvány elért. Olyan siker, amelyre méltán büszke lehet Magyarország és az egész hazai civil társadalom.

A Mályvavirág Alapítványról

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy egyszer elmondhassuk, Magyarországon egyetlen nőt sem veszítünk el méhnyakrák miatt. Összekötő kapocs az orvosok, védőnők, a média, a gyógyulók, az egészséges női lakosság és a hatóság között. Az Alapítvány tagjai azon dolgoznak, hogy minél több ember jusson naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról, és mozgósítani tudja őket a szűrésre, illetve a védőoltás alapos átgondolására.

Az Alapítvány támogatja a méhnyakrákos nők gyógyulását és a megelőzés tudatosításán dolgozik, valamint a 2015-től a petefészekrákra, 2018-tól a méhtest,- szeméremtest,-hüvelyrákra is hangsúlyt fektet. Rehabilitációs programja segítséget nyújt a betegségen átesett nőknek, hogy jelentősen javuljon életminőségük. Klubtalálkozói, online közössége lehetőséget biztosítanak a betegségből gyógyulóknak, hogy erőt meríthessenek egymás pozitív tapasztalataiból. Az Alapítvány munkatársai, képviselői kéthetente az Országos Onkológiai Intézet nőgyógyászati osztályán személyesen is segítik az érintetteket. Tájékoztató programjain, rendezvényein a megelőzés és a korai felismerés fontosságára hívja fel a figyelmet országszerte, jelenleg 14 városban működő Mályvavirág Pontjai segítségével.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!