Osztatlan figyelem

2018.12.22. 08:00

A bébiszitter ne mobilozzon!

Egyre többen várják el a dadusoktól, hogy ne az okostelefonjukat bámulják, miközben gyermekükre vigyáznak.

Nem elég a fizikai jelenlét, agyilag is a helyszínen kell lenni, ha már az ember erre vállalkozott: így látja egyre több brit szülő, aki azt kéri az alkalmi gyermekfelügyelőtől, hogy amikor otthonába lép, hagyja otthon a barátait, ismerőseit – mármint a közösségi médiát. Ebből lett elege sokaknak ugyanis a szigetországban a Times szerint: a brit lap cikkében foglaltakról a család.hu számolt be.

Mint írják, a vélemények szerint az okostelefonok teljesen tönkretették a bébiszitter-szolgáltatást: rendszeresen számolnak be arról, hogy a szomszédjuk riasztja őket, hogy az utcán sétáló gyermekük teljesen egyedül van, mivel a felügyelő a telefonjába mélyedve ballag, vagy üldögél egy padon, mintha semmi köze sem lenne a gondjaira bízott gyermekhez. Teszi mindezt általában igen jó órabérért – hangsúlyozza a cikk.

A szülők bizalma azért is ingott meg az alkalmi dadusokban, mert általában ők maguk is mobilfüggők.

Egy nemrégiben publikált felmérés szerint a britek átlagosan naponta 28-szor kapcsolják be telefonjukat, hogy ellenőrizzék leveleiket, közösségi médiás fiókjukat, vagy belepillantsanak a hírekbe. Ez évente nem kevesebb, mint 10.000 alkalmat jelent. A minap nyilvánosságra hozott kutatás pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy lassan már nem az ifjak, hanem szüleik mobilozása veszélyesebb a modern családok életére.

Az okoseszköz túlságosan le tudja foglalni a felnőtteket is, akik így jó esetben megosztják figyelmüket a gyermekük és a gépük között, rosszabb időkben pedig teljesen elvesznek a digitális világban.

Az ifjak pedig hosszabb távon úgy érezhetik, hogy náluk az édesanyjuk és édesapjuk számára minden fontosabb – ismerteti a káros következményeket az írás.

Két londoni, gyerekfelügyelőket közvetítő cég az igényeknek megfelelően már olyan szerződéseket is kínál, amelyekben szerepel a mobilozás tilalma, vagy a közösségi média használatának szigorú időkeretbe foglalása. A cikk idézi Kate Bakert, az Abbeville Nannies társalapítóját, aki azt mondta, az elmúlt három hónapban nagyjából húsz család kérte, hogy a hozzájuk küldött gyermekvigyázó ne használja a telefonját munka közben.

„Azt mondják, nem akarják, hogy miközben a gyermekükre vigyáz valaki, közben megállás nélkül üzeneteket írogasson a barátainak, vagy folyamatosan a mobiljába mélyedjen. A kifizetett pénzért figyelmet is szeretnének.”

Louise Taylor, a Kensington Nannies munkatársa arról beszélt, a szülők szeretnék azt érezni, hogy akire rábízták szemük fényét, az valóban képes lesz ellátni a feladatát, és nem akadályozza meg ebben senki és semmi. A problémák között azt is megemlítették a cégek képviselői, hogy az üzenetváltások nem feltétlenül segítik a bébiszitterek lelki egyensúlyának fenntartását. Ha éppen rossz irányt vesz a digitális társalgás, annak könnyen az ártatlan ifjonc ihatja meg a levét.

A megoldást a tilalom jelenti, illetve az, hogy a felkért felügyelőknek a cégek biztosítanak a munka idejére egy szolgálati mobilt.

Ezen lehet velük a kapcsolatot tartani, de kizárólag hivatalos ügyben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!