Kétszer annyi

2020.04.05. 15:13

Sokkal több a rovar és a pillangó a bioművelésű területeken

A bioművelésű réteken mintegy 60 százalékkal több pillangófaj és a biomasszának köszönhetően kétszer annyi rovar él, mint a hagyományos művelésű területeken.

Forrás: Shutterstock

Az ökológiailag megművelt területek így csökkenthetik a mezőgazdasági művelés alatt lévő vidékeken a faji sokszínűség visszaesésének mértékét – állapította meg egy osztrák-német kutatócsoport az Ecology and Evolution című szaklapban bemutatott tanulmányában.

Jan Christian Habel, a Salzburgi Egyetem biotudományokkal foglalkozó munkatársa vezetésével a kutatócsoport rovarcsapdákat állított fel egy ökofarmon és egy hagyományos gazdaságban és megvizsgálták, amit abban találtak. Örökítőanyaguk alapján azonosították az egyes rovarfajokat a meglévő DNS-adatgyűjtemény segítségével.

Az ökoréteken a biomasszát figyelembe véve kétszer annyi rovar került a csapdákba, mint a hagyományos művelésű területeken – olvasható a Müncheni Zoológiai Állami Gyűjtemény közleményében.

„Csak a pillangókat figyelembe véve mintegy 60 százalékkal több faj került az ökofarmon lévő csapdába, mint a másikba” – írták a szakértők. Ezen kívül kétszer annyi veszélyeztetett molylepke került a hálókba a bioművelésű területeken, mint a hagyományosokon.

A különböző földművelési formák eszerint jelentős hatással vannak a rovarállományra is. A tanulmány kimutatta, hogy a biogazdálkodással mérsékelhető a biodiverzitás csökkenése – fejtették ki a tudósok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!