Második század

2020.04.09. 07:12

Római kori hamvasztásos sírt tártak fel Baranyában

Gazdag leletanyaggal rendelkező, római hamvasztásos sírt tártak fel egy Baranyában folytatott ásatáson a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szakemberei – közölte az intézmény.

Forrás: Shutterstock

Mint írták,

egyebek mellett bronzból készült szobor, serpenyő és bronzveretes faládika, összecsukható tábori vasszék, több kerámiaedény, érme, illetve egy légiós aranygyűrű került elő az Antoninus Pius császár (138-161) korából származó, Bóly szomszédságában feltárt sírból.

Kiemelték: a második századi temetőkben ritkán előforduló, általában gazdag melléklettel ellátott, úgynevezett padkás hamvasztásos típusú sír feltárása során talált összecsukható tábori szék és az aranygyűrű a Flavius-korban állandósult Duna-menti katonai jelenléttel hozza kapcsolatba a temetkezést.

Kitértek rá: a temetkezési formára jellemző, hogy a vasszögekkel ácsolt, nagyméretű gerendákból épített máglyán a halottat a pogány rítusra jellemző sírmellékletekkel hamvasztották el.

A máglya összeroskadását követően a maradványokat a téglalap-alakú sír közepén ásott szűk, függőleges falú, szintén téglalap alakú gödörbe húzták be.

Mint írták, a Bóly környéki lelet legközelebbi párhuzama a pécsi Nagy Lajos Gimnázium tornacsarnoka alól került elől, ahol kőből épített fal is keretezte a sírt, amely a Bóly környéki lelet esetében hiányzott.

Felidézték: a hitelesítő leletfeltárás azt követően indult meg márciusban, hogy

Hendinger Zoltán, a JPM külsős munkatársa a ritka, római kori, összecsukható tábori vasszékre lelt egy műszeres lelőhely-felderítés során.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!