szereptévesztés

2020.09.25. 16:00

Rendőr mentegette az erőszakos bűnözőt

Miután egy elítélt bűnözőről arcképével együtt jelentetett meg cikket egy hírportál, egy rendőrnő kereste fel az újságírót, és azt kérte, távolítsák el a fotót, mert az hátrányosan érinti a férfit. Azt is mondta, hogy az Ali nevű elítélt már megváltozott és sajnálja tettét.

Forrás: Shutterstock

A svédországi Märsta-ban a rendőrségnél dolgozó Pia Söderberg kereste meg a Samhällsnytt egyik újságíróját, Simon Kritofferssont, hogy védelmébe vegyen egy bűnözőt – írja a V4NA hírügynökség.

A portál ugyanis néhány nappal ezelőtt Ali Mohamedről írt, aki 2017 októberében társával egy gyorsétteremben kezdett kiabálni, miután – szerinte – étele elkészítése túl hosszú időbe telt. Ezután

erőszakos lett a két férfi, és megverték a dolgozókat.

Ali bűnlajstroma egyébként sem rövid,

vádolták már bántalmazással, fenyegetéssel és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményhez is köze volt.

Ennek ellenére hétfőn Pia Söderberg felkereste a portál újságíróját, Kristofferssont, mert látta, hogy a Samhällsnytt oldalán megjelent a cikk Aliról, és egy képet is közöltek róla. A rendőr azt kérte, hogy távolítsák el a fotót az oldalról, mert az nagyon rosszul érintette Alit.

A nő szerint a férfi már megbánta a tettét, és nagyon sajnálja azt, most pedig próbál lábra állni – Pia segítségével. A neve pedig nagyon népszerű, sokakat hívnak így, tehát ha a cikkben csak a neve lenne említve, akkor nem lenne probléma, a képével együtt azonban úgy érzi a férfi, hogy kipécézték őt – magyarázta a rendőr.

Polis utövade påtryckning mot Samhällsnytt – vill se ”McDonalds-Ali” avpublicerad https://t.co/eXktCobpMw " target="_blank">#svpol

— Samhällsnytt (@samhallsnytt) " target="_blank">September 22, 2020

A Samhällsnytt portál azonban kijelentette, hogy nem fogja megváltoztatni a cikkét és nem fogja eltávolítani a fotót. Sőt, néhány kérdést is intéztek Söderberghez. Például azt, miként lehet az, hogy rendőrként nyomást akar gyakorolni az újságírókra és megmondani, hogyan írjanak egy elítélt bűnözőről.

Az is kiderült ráadásul, hogy Pia Söderberg volt az, aki a gyorséttermi incidens után azonosította Alit, és már akkor azt írta a jelentésben, hogy évek óta ismeri a férfit.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!