Zavaros korszellem

2017.11.19. 17:20

Nincs többé „hölgyeim és uraim”, de lesz az „utasok” vagy a „mindenki”

Nemsemleges kifejezéseket kell használniuk a New York-i metrószerelvények vezetőinek, ha bármilyen bejelentést tesznek az utasoknak.

Az új megszólítás része az amerikai nagyváros közlekedési hatósága (MTA) azon erőfeszítésének, hogy javítsa a kommunikációt az utazóközönséggel, amely egyre gyakrabban bosszankodik az elöregedő rendszer késési, műszaki hibái, a szervények kisiklásai miatt.

A szerelvények vezetőit arra is utasították, hogy több információt adjanak az utasoknak a járatkésésekről.

Az intézkedéseket a személyzetnek ebben a hónapban kiküldött kommünikében részletezték, amely egy mintegy 30 éves gyakorlat megváltoztatását jelenti – közölte Jon Weinstein, az MTA szóvivője. Az utasok megszólítása hasonló lesz a londoni metrón nyáron bevezetett kifejezésekhez.

A szóvivő elmondta, utasították a szerelvények vezetői arra, hogy „nagyon közérthetően a lehető legtöbb információval lássák el az utasokat a késésekről”, tárják fel azok okait, és becsüljék meg időtartamukat.

A szerelvényvezetők egyfajta „idegenvezetést” is elláthatnak a népszerű látványosságok, mint a bronxi állatkert, a Brooklyn Múzeum vagy az Apollo Színház állomásainak bejelentésekor.

Kísérleti jelleggel számos szerelvényvezetőt ellátnak okostelefonnal, hogy az utasokat segítő információkhoz juthassanak. Az MTA azt is tervezi, hogy továbbképzést biztosít neki arról, miként kell világos, egyértelmű üzeneteket eljuttatni az utazóközönségnek – részletezte a szóvivő.

A kommunikációban bevezetett változások részét képezik az MTA vezetése által augusztusban bejelentett széles körű elképzeléseknek, amelyek középpontjában az egyre öregedő metróhálózat korszerűsítésének 836 millió dolláros terve áll. A világ legnagyobb, több mint 1200 kilométer hosszú metróhálózatán naponta nyolcezer szerelvény közlekedik 5,7 millió utast szállítva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!