cheers!

2021.11.13. 12:00

Meg fog lepődni, mely országokban isszák a legtöbb alkoholt

Az alkohol valószínűleg a leggyakrabban és a legrégebben fogyasztott rekreációs célú anyag a világon. Ám ha megnézzük, hogyan oszlik el a globális fogyasztás a világ országai között, jelentős egyenlőtlenségeket találunk. Nem azok a legnagyobb alkoholfogyasztó nemzetek, amikre a legtöbben elsőként gondolnának.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egyes helyeken ugyanis szinte egyáltalán nem iszik a lakosság, míg az adatok szerint egy kis sziget könnyedén vezeti az alkoholfogyasztás lakosságarányos rangsorát.

Az alkoholfogyasztás mértéke és a fogyasztott italfajták is jelentős eltéréseket mutatnak a világban. Ennek számos oka van a társadalmi és vallási szokásoktól kezdve, egészen odáig, hogy milyen gyümölcsök vagy gabonák érhetők el egy országban

vagy térségben – írja az Origo.

A Visual Capitalist megvizsgálta, hogy oszlik meg a világ lakosságának alkoholfogyasztása egy főre vetítve – az elérhető adatok 2019-ből származtak.

Európa az élvonalban

Ha lakosságarányosan nézzük az alkoholfogyasztást, akkor az európai (különösen a közép- és kelet-európai) országok állnak az élen. A top 10-es listán a második Lettország, a harmadik Csehország, a negyedik Litvánia, míg az ötödik Ausztria.

Magyarország egyébként a tizenhatodik a rangsorban,

és előttünk áll a térségből Szlovénia, Románia és Lengyelország is.

Mindazonáltal a globális toplista élén álló ország meglepetést okozhat. Az első helyezett ugyanis az óceániai Cook-szigetek. Az Amerikai Szamoa és Francia Polinézia között elhelyezkedő szigetcsoport lakossága egy főre vetítve évi 13 liter alkoholt fogyaszt, amivel könnyedén vezeti a világranglistát – bár a második Litvánia a 12,9 literrel azért elég közel áll hozzá.

Ha az egyes kontinensek legnagyobb alkoholfogyasztó országait nézzük, akkor az látszik, hogy a Cook-szigetek (Óceánia) és Litvánia (Európa) mellett Ázsia legnagyobb alkoholfogyasztója Japán, míg Afrikában a Seychelle-szigetek, Észak-Amerikában Antigua és Barbuda, Dél-Amerikában pedig Argentína áll az élen.

A globális lista utolsó szegmense viszont egyáltalán nem meglepő. Ott olyan országokat találhatunk, mint Banglades, Szaúd-Arábia vagy Kuvait, illetve más muszlim országokat, ahol az alkoholfogyasztás vallásilag tiltott.

Összességében tehát a legnagyobb fogyasztónak Közép-Európa, a déli csendes-óceáni térség, valamint a Karib-szigetek egyes részei számítanak.

Régiós kedvencek

Az adatokból az is jól látszik, hogy világszerte nagyon eltérő, hogy egyes térségekben a lakosság milyen típusú alkoholos italokat szeret.

Mindazonáltal Európa egészében a bor és a sör a két legkedveltebb ital – Franciaország és Németország pedig egyaránt jelentős termelő és fogyasztó is ezekből az italfajtákból.

A karibi térségben ugyanakkor (ahogy a világelső Cook-szigeteken is) az olyan röviditalok állnak a lista élén, mint a rum. A karibi régió ad egyébként a legtöbb röviditalt fogyasztó 12 országból 4-et. A többi ország Kelet-Európából (beleértve Oroszországot is) került föl a toplistára, ahol a vodka a legnépszerűbb ital.

Az egyes alkoholtípusokra lebontva a legnagyobb sörfogyasztó Csehország (évi 6,77 liter/fő), a legnagyobb borfogyasztó Franciaország (6,44 liter), a legnagyobb rövidital-fogyasztó pedig a Cook-szigetek (7,07 liter).

Az elemzés kiemelte, hogy az alkoholfogyasztási szokások kapcsán nem szabad alábecsülni a helyi alapanyagok fontosságát. Afrika és Ázsia egyes régióiban például nem könnyű elérni a szőlő vagy a komló italgyártáshoz szükséges kedvező állapotát, vagyis ezekben a térségeken másból készült alkoholos italok terjedtek el.

Ilyenek például a rizspárlatok Dél-Koreában vagy Japánban, de készülnek alkoholos italok cukornádból vagy melaszból, sőt egyes afrikai országokban (például Tanzániában) banánból is. Mivel a teával vagy a kávéval szemben az alkoholos italok nagyon különböző alapanyagokból készülhetnek, nem meglepő, hogy a termelők alkalmazkodnak a helyi sajátosságokhoz.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!