Fotó: Shutterstock

Levágták a kígyó fejét, de az igazi horror csak ezután jött

Egy amerikai férfi majdnem belehalt a támadásba.

Levágott kígyófej mart meg egy férfit Texas államban. A férfit sürgősen kórházba kellett vinni – írja a Live Science tudományos portál alapján az Origo.

A férfi feleségével éppen a kertben dolgozott, amikor észrevettek egy 1,2 méter hosszú csörgőkígyót. Ez a faj gyakori az Egyesült Államok területén. A férfi egy ásóval lefejezte a kigyót.

Mivel teljesen biztos volt benne, hogy elpusztult, felvette a földről a kígyófejet. Ez hatalmas hibának bizonyult, a fej ugyanis váratlanul megmarta a férfi kezét. A férfinek rohamai lettek, ezért mentőhelikopterrel vitték kórházba. Végül 26 ellenszérum beadásával sikerült megmenteni az életét, de a veséje így is maradandóan károsodott.

Hogyan haraphat egy levágott fej?

Fontos tudni, hogy az emlősök és a hüllők idegrendszere jelentősen különbözik egymástól. Kígyók esetében a levágott fej méregmirigyei a lefejezés után is működnek.

Hogy pontosan meddig, nem tudni, egyes becslések szerint a testről leválasztott fej akár 12 óráig is életben maradhat.

Az USA területén évente 10 000 kígyómarásos esetet regisztrálnak.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
fenntartható módszerek
Farkaskölyökről készült felvétel a Bükk hegységben (videó)
megvalósítás / 3 perce
Megjelentek az Emmi külhoni irodalmi és művészeti pályázatainak eredményei
10 millió forinttal támogatják a határon túli magyar írók, filmes szakemberek és fotóművészek fellépéseit, közös műhelymunkáit.
szélroham is lehet / 23 perce
Újabb felhőszakadások jönnek, ismét másodfokú riasztást adtak ki
bátor tett / 30 perce
Cápákkal úszkál Chris Hemsworth a National Geographic kedvéért
egyszerű / 45 perce
Szerdától összevont napijeggyel lehet utazni a Dunakanyarba
atlétika / 1 órája
Újabb ezüstérmet szerzett a tarjáni hosszútávfutó
B.L.
eltökéltség / 1 órája
A vírussal együtt is megrendeznék az olimpiát
a nagy fogás / 1 órája
Ókori kincseket foglaltak le a spanyol hatóságok