zavarba ejtő

2018.04.23. 12:49

Kínában is sétálhat a Hősök terén

Ráadásul nem is egy városban, hiszen a távol-keleti ország két városában is felépítették budapesti nevezetesség kisebb és nem egészen pontos mását.

Budapest, 2018. február 4. Városnézésre érkezett külföldi turisták nézik és fényképezik a Millenniumi emlékművet (másként Ezredévi emlékmű) a Hősök terén. Schickedanz Albert tervezte, az eredeti szobrok többségét Zala György szobrászművész alkotta az 1900-as évek elején.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Kicsit kisebb, mint az eredeti, mindenkit Árpádnak hívnak, arkangyal sincsen az oszlop tetején, de Kínában is sétálhatunk a Hősök terén. Egy magyar vándor elképedt, amikor Csengtuban barangolt.

Először a Vándorful nevű utazós blog szerzője sem hitt a szemének, amikor egy 15 milliós kínai városban egyszer csak meglátta a Hősök tere másolatát – írja a borsonline.hu. A hihetetlen kópia Csengtu egyik metróvégállomásának közelében van, és jobban megnézve van némi hibája Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású teréhez képest.

A csengtui Hősök tere
Forrás: Borsonline.hu

A világ legjobb másolóinak számító kínaiak a hét vezér szobra helyett egyelőre csak négyet készítettek el, ráadásul minden lovas alá „Árpád” neve van írva. Gábriel arkangyal is hiányzik az oszlop tetejéről. A másolat jóval kisebb is, mint az eredeti, de a különbségek minden bizonnyal azért kellettek, hogy ne legyenek jogi problémák.

Szinte hihetetlen, de nem a csengtui az első Hősök tere a távol-keleti országban. A Sanghajtól 23 kilométerre épült Global Paradise-ban a világ nevezetes épületeit, helyeit, tereit építették fel. A nevezetességeket pontosan, csaknem méretarányosan leutánozták. A Hősök tere a Brandenburgi kapu szomszédságában, egy amfiteátrummal szemben, közel a bejárathoz kapott helyet. Az 1996-os megnyitót is a tematikus parkban felépített Hősök terén tartották.

A sanghaji Hősök tere egy másolatparkban található.
Forrás: Borsonline.hu

A zavarba ejtő másolat-park azonban nem aratott nagy sikert, ugyanis csődbe ment. Így fordulhat elő, hogy ma már a helyiek legeltetik állataikat a világhírű épületek között, így a Hősök tere rom­jain is.

Borítókép: Az igazi Hősök tere Budapesten

Forrás: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!