pancserek?

2019.09.03. 16:40

Fizethet a házaspár, akikhez négyszer szálltak ki mentőhelikopterrel

A spanyol pár az olasz Dolomitok jellegzetes hármas ormára akart felmászni, de a büszkeségük mellett jelentős összegtől is búcsút kell venniük.

Forrás: AFP/NurPhoto

Fotó: Artur Widak

A négy mentés számlája mintegy 7500 euróra (2,48 millió forint) rúghat – mondta Walter Milian, az olasz alpesi hegyi és barlangi mentőszolgálat (CNSAS) munkatársa.

A 45 éves férfihez és 36 éves párjához már a múlt héten is ki kellett szállniuk, akkor más hegymászókkal együtt éjjeli sötétben találtak rájuk, a túrázóknál se lámpák, se hegymászó kötelek nem voltak.

Ezután augusztus 31. és szeptember 2. között a férfi aggódó szüleinek kérésére még háromszor kellett értük menni a szinte függőleges sziklafalhoz, a barcelonai pár kétszer is visszautasította a segítséget, mert egyedül akartak továbbmászni.

Utoljára 2750 méteres magasságban akadtak el, ekkor már attól féltek, hogy a kedvezőtlen időjárási kilátások miatt nem jutnak le maguktól. Hétfő reggel szállították őket egy menedékházba.

Giovanni Cipollotti, a CNSAS helyi vezetője elmondta, hogy négy különálló mentőakció szervezése egyazon csoportnak „abszolút rekord”.

Arra is emlékeztetett, hogy csak az orvosi ellátást igénylők számára ingyenes a mentés.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!