Fotó: Shutterstock

Fekete gyémántokkal készül a világ legdrágább maszkja

Nem lesz praktikus viselet.

A világ legdrágább védőmaszkján dolgozik egy izraeli ékszergyártó cég, amely egy kínai üzletember megrendelésére készíti az 1,5 millió dollárt (440 millió forint) érő látványos „kiegészítőt”.

Isaac Levy ékszertervező szerint a 18 karátos fehérarany maszkot 3600 fehér és fekete gyémánt fogja díszíteni, valamint a megrendelő kérésére a leghatékonyabb szűrővel látják el.

A jeruzsálemi Yvel cég tulajdonosa hozzátette, hogy az Egyesült Államokban élő kínai üzletembernek két további megkötése volt a maszkkal kapcsolatban: az egyik, hogy legyen kész az év végére, a másik, hogy ez legyen a világ legdrágább maszkja.

Az ékszerész szerint az utóbbi teljesítése volt a legegyszerűbb feladat.

A másfél millió dollárt érő maszk valószínűleg nagy feltűnést fog kelteni, ugyanakkor súlyából adódóan – 270 grammos lesz, vagyis csaknem százszor nehezebb egy hagyományos változatnál -, nem lesz praktikus viselet.

Egy ilyen hivalkodó kiegészítő persze sokakat fel is bosszanthat, hiszen a koronavírus-járvány miatt világszerte milliók maradtak munka nélkül vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe.

Levy elmondta, hogy bár ő maga nem hordaná a díszes maszkot, hálás a lehetőségért, hogy elkészíthetik.

„Örülök, hogy ez a maszk elég munkát ad az alkalmazottjainknak ahhoz, hogy dolgozhassanak egy ilyen kihívásokkal teli időszakban” – jegyezte meg az ékszerész.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Alkalmazás és játék Androidra
Végre Magyarországra ért a Google Play Pass
Illegális bevándorlás / 9 perce
Szijjártó Péter: Egyiptom bebizonyította, hogy a migráció a tengeren is megállítható
A külgazdasági és külügyminiszter Kairóban tárgyalt.
mérföldkő / 1 órája
150 millió éves toll segíthet megérteni a madarak evolúcióját
A zene világnapja / 1 órája
Kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál
elismerés / 1 órája
Nemzetiségünkért díjat kapott Bánk volt polgármestere
Hegedűs Henrik
rászorulók / 1 órája
Kárpátaljaiaknak gyűjt adományt az Ökumenikus Segélyszervezet
közbeszólt az időjárás / 2 órája
Kevesebb bor lesz idén, de kiváló lehet az évjárat
nincs rivaldafény / 2 órája
Megváltoztatta a számát, barátai elől is elbújt Koós János özvegye