Több mint százezer éves 

2019.08.14. 19:46

Erdei őselefánt-maradványokat találtak a metró építésekor

Mintegy hét tonnás erdei őselefánt-nőstény maradványaira bukkantak a varsói metró építésekor.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Daan Kloeg

A második varsói metróvonal egyik újabb állomása építésekor hat méterrel a felszín alatt megtalált leletről – medence- és lábszárcsontokról – tavaly decemberben számoltak be a fővárosi hatóságok.

Kedden a metrót üzemeltető vállalat szóvivője közölte: a régészek által azóta azonosított csontok egy körülbelül húszéves nőstény maradványai.

Az állat 130-115 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakok közötti enyhébb időszakokban élt. A mai Lengyelország területén akkor élt elefántfélék 4,5 méter magasak voltak, súlyuk akár hét tonna is lehetett.

A szóvivő szerint az őslénymaradványok lelőhelyét a tervek szerint a jövő év elején nyíló, Plocka nevű metrómegállóban megjelölik. Korábban már bejelentették, hogy a csontmaradványokat a helyszínen egy üvegvitrinben állítják ki.

A lengyel fővárosban utoljára a múlt század 60-as éveiben találták meg erdei őselefánt csontjait, ezeket a fővárosi Földtörténeti Múzeumban őrzik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!