Összeomlott a turizmus

2020.04.03. 06:22

Éhezés fenyegeti a thaiföldi elefántokat

Több mint ezer elefántot fenyeget az éhezés veszélye Thaiföldön, mivel a járványhelyzet miatt drasztikusan visszaesett a turistaforgalom az ázsiai országban.

Forrás: Shutterstock

A turisták távolmaradásából fakadó bevételkiesés miatt a gondozók jelentős részének problémát okoz, hogy élelmet biztosítson az ország 4 ezer fogságban élő elefántjának írja a BBC hírportálja.

Az ormányosok napjában akár 200 kilogrammnyi élelmet is elfogyasztanak.

Lek Chailert, a Save Elephant Foundation alapítója szerint azonnali anyagi támogatás nélkül az elefántok, amelyek egy része ráadásul vemhes is, vagy éhen halnak, vagy az utcákon fognak élelmet keresni. Hozzátette, az is lehet, hogy néhányuk állatkertekhez kerül vagy vissza az illegális fakitermelésbe.

Az elefántok megfelelő etetése és egészségének megőrzése a legkedvezőbb körülmények között is kihívást jelent, Thaiföldön pedig épp száraz évszak van, ami jobban megnehezíteni a helyzetet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!