A bukósisak sem az osztályismétlőké

2018.10.15. 11:51

Ebben a suliban tényleg pedáloznak a diákok az órán

Egy angliai iskola érdekes megoldással próbálja meg edzésben tartani a tanulókat. Egyszerű pedálos lábgépeket vásároltak és helyeztek el a padok alatt, amit a diákok óra alatt tekernek. A cél a fizikai aktivitás elősegítése.

A suffolki Lowestoft Red Oak Általános Iskolában 30 ilyen gépet tettek a padok alá – adja hírül a csalad.hu. A portál cikke rámutat, nem kell bonyolult szerkezetekre gondolni, 20 fontos (kb. 7000 forintos) gépekről van szó, amiket az iskola sportkiadásokra elkülönített költségvetéséből vásároltak.

„A cél az elhízás és a kettes típusú diabétesz elleni harc” – idézi a cikk Heather Madsen igazgatónőt, aki azt is reméli, hogy ezzel a rendszeres mozgást is sikerül a gyermekek életének részévé tenni.

A pedálozás nem kötelező, de az igazgatónő szerint a diákok kifejezetten pozitívan álltak az ötlethez

– írják a BBC beszámolójára hivatkozva.

„Eredetileg az újdonság varázsa hatott, úgy tekertek, mintha a Tour de France-on lennének.

Azóta lehiggadtak kicsit és egyre többen pedáloznak megszokásból” – tette hozzá Heather Madsen.

„Én azért szeretem, mert nagyon jó buli, ráadásul az ember agya is gyorsabban működik, szóval egyszerre leszel erősebb és okosabb” – mondta az egyik diák.

A buli kedvéért a pedálgépek különböző adatokat is megjelenítenek, így a diákok látják, mennyi ideig tekertek, percenként hányat és ezzel mennyi kalóriát égettek el. Akad olyan gyermek, aki akár 800 kalóriát is elpedálozik egy nap.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!