Fotó: Solarisys / Shutterstock.com

Betilthatják a gázfűtést Nagy-Britanniában

Az új házak fűtését más módokon, többek között hőszivattyúval és szigorú hőszigetelési szabványok bevezetésével oldanák meg.

Tilos lehet a gázfűtés 2025-től az új építésű házakban Nagy-Britanniában, a gáz főzőlapok azonban maradhatnak – számolt be a BBC hírportálja a brit pénzügyminiszter terveiről.

Philip Hammond tavaszi parlamenti beszámolójában vázolta fel a fosszilis tüzelőanyagok használatának megtiltását az új otthonok esetében.

A gázfűtés tilalma annak a tervnek a része, amellyel a pénzügyminiszter a globális felmelegedés miatt demonstráló fiatalok aggodalmaira akar választ adni.

A környezetvédők örömmel fogadták a tervet, ám szerintük Hammond a legnagyobb kihívásokkal, a közlekedésből származó kibocsátással és a már meglévő, környezetszennyező épületekkel nem foglalkozott, pedig az utóbbiak teszik ki a lakásállomány döntő részét még évtizedekig.

Philip Hammond a légi közlekedésből származó szennyező anyagok ügyében konzultációkat folytat arról a tervről, amely szerint a légitársaságokat arra köteleznék, hogy ajánljanak fel az utasoknak az útjaik miatti szennyezés ellensúlyozását szolgáló – például faültetési – programokat.

A Greenpeace szerint inkább meg kellene adóztatni a sűrűn repülő utasokat.

Munkatársuk, Mel Evans a BBC-nek elmondta, „komoly intézkedések és komoly összegek kellenek ahhoz, hogy az elavult házak ügyét megoldják vagy a járműveket elektromosra cseréljék”.

„Jó kezdés lenne, ha 2030-tól megtiltanák az új benzines vagy dízelautók eladását” – tette hozzá.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

bemutatták
Frissült a Volvo csúcsmodellje
Huszonöt év alatt / 6 órája
Harmadával nőtt a világban a rákos megbetegedésben elhunytak száma
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az említett időszakban a Föld népessége megduplázódott.
Nincs garancia / 7 órája
Interneten, élőben jelentették be: kifizetik a pénzt a zsarolónak
elismerés / 7 órája
Első alkalommal díjazták a legjobb fotókönyv szerzőjét
jó ötlet / 7 órája
Kevéssé ismert állatok lehetnek a természetvédelem új ikonikus alakjai
Patrióták / 8 órája
Életmentő segítséget vittek a Felvidékre (videó)
hét embere / 9 órája
Fair play díjjal jutalmazták a tarjáni atlétát, mert lemondott a dobogóról
Bakos László
ásatás / 9 órája
Szászhúszezer éves orrszarvú maradványaira bukkantak Szlovéniában