Népszámlálás

2022.09.24. 17:30

Lengyelországban 1,2 százalékkal csökkent a népesség 10 év alatt

Csaknem félmillió lakossal, azaz 1,2 százalékkal csökkent tíz év alatt Lengyelország népessége a tavalyi népszámlálás kedden ismertetett újabb részeredményei szerint.

A lengyel főváros lakossága 9,4 százalékkal nőtt

Forrás: Shutterstock

Lengyelországnak 2021-ben 38 036 118 lakosa volt 

– közölte sajtóértekezletén Dominik Rozkrut, a lengyel központi statisztikai hivatal (GUS) elnöke.

Az ismertetett adatok szerint 9,4 százalékkal nőtt a főváros lakossága, Varsóban jelenleg 1,86 millió ember él. Megnőtt emellett az olyan nagyvárosok népessége, mint Krakkó, Wroclaw és Gdansk. Más nagyvárosokban - Poznanban, Szczecinben, Lublinban - viszont kevesebben élnek, mint az előző népszámláláskor.

A városokban a lengyel lakosság 59,8 százaléka él, ez 1 százalékkal kevesebb mint 2011-ben. A jelenség a GUS szerint azzal is összefügg, hogy a lakosok egy része a városok melletti új lakótelepekre költözött át.

Több mint 1,73 millióval nőtt Lengyelországban a lakások száma, jelenleg csaknem 15,23 millió lakás áll rendelkezésre.

A lengyelek több mint 20 százaléka 60 évnél idősebb - erősítették meg. A GUS már januárban ismertette a népszámlálás első részeredményeit: ezek szerint jelentős változások észlelhetők a lakosság kor szerinti összetételében. 

A 18 éven aluliak aránya 18,7 százalékról 18,2 százalékra csökkent, a munkavállalási korban (18-59 év a nők, 18-64 év a férfiak esetében) lévők csoportjának részesedése pedig tíz év alatt 64,4 százalékról 60 százalékra zsugorodott.

Ezzel szemben az idősebb, 60 év feletti korosztály a lakosság 21,8 százalékát teszi ki, ami csaknem 5 százalékos növekedést jelent az előző népszámláláshoz képest. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt több mint 1,8 millió emberrel bővült az idősebbek csoportja.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!