Rengetegen futnának

2022.08.10. 20:00

Elképesztő az érdeklődés a Budapest Félmaraton és a Budapest Maraton iránt

Egy hónappal az őszi futószezon rajtja előtt már összesen tízezer nevezés érkezett a szervező Budapest Sportirodához (BSI) a 37. Wizz Air Budapest Félmaratonra és a 37. SPAR Budapest Maratonra.

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A két klasszikus, hagyományos viadal közül elsőként a félmaratonra kerül sor egy hónap múlva, majd négy héttel azt követően rendezik meg a 42,195 kilométeres klasszikus távú versenyt a magyar fővárosban.

A BSI szerdai tájékoztatása szerint a maratonra az eddig nevezettek 24 százaléka külföldi, 70 országból jelezték részvételi szándékukat a futók. A jelenlegi adatok alapján Nagy-Britanniából érkezik majd a legtöbb résztvevő, a második legnépesebb küldöttség pedig Franciaországból utazik Magyarországra. A BSI közölte azt is, hogy a hazai indulók is aktívak, és már az ország több mint ezer településéről adtak le nevezést.

A félmaratonon és a maratonon is külön szakmai bajnokságokat hirdetett a BSI, így többek között művészeket, informatikusokat, jogászokat, közgazdászokat, mérnököket, orvosokat és pedagógusokat külön kategóriában is rangsorolják majd. A hagyományokhoz híven mindkét eseményen lesznek más versenyek is a főszámok mellett.

A Budapest Félmaratonra szeptember 11-én kerül sor, míg a Budapest Maraton kétnapos programját október 8-án és 9-én rendezik.

Illusztráció: MTI/Bruzák Noémi
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!