Feloldozás

2022.06.23. 19:30

Skócia Boszorkányai posztumusz igazságtételt akarnak

Egy képviselő javaslatára az évszázadokkal ezelőtt elítéltek ezreinek, főként nőknek kegyelmeznének meg Skóciában.

Natalie Don, a Skót Nemzeti Párt tagja konzultációt kezdeményezett egy törvényjavaslatról, hogy "a boszorkánysággal kapcsolatos történelmi igazságtalanságokat helyrehozza" vele.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a márciusi nemzetközi nőnapon hivatalosan kért bocsánatot azoktól, akiket az 1563-as boszorkánytörvény alapján elítéltek, megaláztak vagy kivégeztek.

1736-ig Skóciában a becslések szerint 4000 embert vádoltak meg a törvény alapján, ebből 2500-at kivégeztek. 

Skóciában ötször annyi boszorkánysággal vádolt embert sújtottak halálbüntetéssel, mint bárhol Európában a Witches of Scotland (Skócia boszorkányai) kampánycsoport szerint, amely a posztumusz igazságtételért küzd.

Beszédében Sturgeon elmondta,hogyaz áldozatokat azért vádolták meg és végezték ki, mert szegények, mások, sebezhetők, sok esetben pedig csak azért, mert nők voltak

Don azt mondta, hogy javaslata nemcsak a múltról szól, hanem a mai Skóciában tapasztalt nemi diszkriminációról és a patriarchális hozzáállásról is.
Az a véleményem, hogy az igazságosabb, egyenlőbb és előremutatóbb Skócia megteremtése érdekében foglalkozni kell a múlt történelmi igazságtalanságaival – tette hozzá Don.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában