kiderült

2021.10.29. 10:24

Tévedésből támadnak emberre a cápák: fókának nézik őket

A ragadozó nem tud egyértelmű különbséget tenni – állapították meg a tanulmány szerzői.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Meglehetősen ritka, hogy egy cápa emberre támadjon, szakértők szerint ez általában csak tévedésből történik meg: a ragadozók egyik kedvelt táplálékukkal, a fókával keverik össze az úszókat vagy szörfözőket.

A Journal of the Royal Society Interface című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány középpontjában a fehér cápa áll.

Ennek az ember által különösen rettegett fajnak az egyedei nagy távolságokból képesek észlelni szag- és hanghullámokat, látásuk azonban gyenge, a vizsgálat szerint a színeket és a formákat csak nehezen tudják megkülönböztetni. Látásuk hatszor gyengébb, mint az emberé.

A fehér cápa tehát alig képes különbséget tenni az ember és a fóka között. Elsősorban a mozgásuk megtévesztő, mivel az emberek evező és úszó mozdulatai nagyon hasonlítanak a fókákéra.

A vizsgálat során tengeri állatokról a cápák szemszögéből készült felvételeket hasonlítottak össze úszó és szörföző emberekről készült felvételekkel. Ebből a szemszögből a ragadozó nem tud egyértelmű különbséget tenni – állapították meg a tanulmány szerzői.

Ez az első kutatás, amely a cápák szemszögéből vizsgálja az összekeverésre visszavezethető eseteket – mondta Laura Ryan vezető szerző, a Sydney-ben lévő Macquarie Egyetem biológusa.

Az elmúlt évben világszerte kevesebb mint 60 esetben támadt cápa emberre. A szakértők szerint ezek a támadások azért váltanak ki hatalmas félelmet az emberekben, mert egyelőre csak nagyon kevés ismerettel rendelkeznek a cápák viselkedéséről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!