Állatvilág

2021.07.28. 15:24

Korábban kihalt, most újra eredeti otthonában ugrálhat a kis tavibéka

Több mint ezer fogságban nevelt ebihalat engedtek szabadon az elmúlt négy évben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Sikerrel zárult Angliában egy az 1990-es évek óta kihalt békafaj visszatelepítése eredeti otthonába. Az északi vagy kis tavibékák utolsó példányai a Norfolki Vadvédelmi Alaphoz tartozó Thompson Common területén lévő ősi, úgynevezett pingók, vagyis jégből álló, földdel takart halmok tavacskáiban éltek.

A kétéltűek és hüllők védelmével foglalkozó brit szervezet, az Amphibian and Reptile Conservation igazgatója, Jim Foster szerint viszont a békafaj szaporodását idővel lehetetlenné tette a vízszint csökkenése. A területen azonban a tavak ma már tovább képesek megtartani a vizet, egyes területekről pedig a fákat is eltávolították, mivel a tavibékák nagyon szeretik a napsütést.

Miután az 1990-es években a faj kihalt, a szakértők számos kutatást végeztek, hogy kiderítség, mit lehet tenni a békák visszatérése érdekében. Ekkor született meg a terv, hogy a svéd kormány engedélyével országukból szállítsanak be és engedjenek szabadon állatokat az angol területekre. A Norfolkban lévő, X-szel jelölt helyet, ahol a békákat elhelyezték, sokáig titokban is tartották, hogy biztosítsák a faj zavartalanságát. Foster szerint az eddigi eredmények azt mutatják, visszafordítható a kis tavibékák kihalása. Hozzátette, ez nem gyakran mondható el az állatokról.

Az első betelepítés óta évente mintegy 30 felnőtt állatot szállítottak át Svédországból. Az állatok ivadékaiból pedig már második populációt is létrehoztak a Thompson Common területén, ahol kihalásuk előtt utoljára láttak egyedeket. Továbbá több mint ezer fogságban nevelt ebihalat engedtek el, amivel a projekt ebben a hónapban lezárult. Foster elmondása szerint a cél, hogy a békák önállóak legyenek. Az állatok pedig már láthatóak is a Thompson Commonba látogatók számára a bejárható helyeken.

Érdemes megjegyezni, hogy a kis tavibéka nagyon különbözik a gyepi békától, amely az Angliában élő másik őshonos békafaj. Felületesen nézve még nagyon hasonlónak tűnhet, de közelebbről látható, hogy a tavibékának mindig egy világos sárga vagy zöld csík fut a hátán. A tavibékát ráadásul sebezhetőbbé teszi az is, hogy kevés, mindösszesen 500 petét rak, ami negyede a gyepi békák szaporodási mutatójának.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!