13 millió éves

2020.09.12. 18:40

A gibbonfélék legkorábbi ismert ősének kövületét fedezték fel Indiában

Csaknem egy évszázad óta ez az első új fosszilis emberszabású majomfaj, amelyet a híres lelőhelyen, Ramnagarban felfedeztek – olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Forrás: Shutterstock

A ma élő gibbonfélék legkorábbi ismert őseként azonosították a kutatók azt az újonnan felfedezett emberszabású majmot, amelynek 13 millió éves ősmaradványát India északi részén tárták fel.

A New York-i Hunter College adjunktusa, Christopher C. Gilbert által felfedezett alsó zápfog egy eddig ismeretlen nemzetségbe és fajba (Kapi ramnagarensis) tartozó egyedé volt.

„Azonnal tudtuk, hogy egy főemlős fogáról van szó, de a területen addig feltárt egyetlen főemlőséhez sem hasonlított” – idézte fel a szakember, hozzátéve, hogy a zápfog alakja és mérete alapján az első tippjük az volt, hogy a gibbonfélék egy ősétől származhat.

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban publikált eredmények szerint a zápfogat még 2015-ben fedezték fel. Azóta számos vizsgálatot elvégeztek rajta annak megerősítéséért, hogy valóban egy eddig ismeretlen faj egyedétől származik, és hogy elhelyezzék az emberszabásúak családfáján.

A szakemberek szerint a Ramnagarban talált fog legkevesebb 5 millió évvel régebbi az eddig ismert legkorábbi gibbonfosszíliánál, betekintést nyújtva a család evolúciójának korai szakaszába.

A szakemberek szerint a zápfog kora bizonyítja, hogy a nagy emberszabású majmok – köztük az orangutánok ősei – és a gibbonfélék Afrikából Ázsiába vándorlása nagyjából azonos időben és útvonalon történt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!