visszaszerezték

2019.01.13. 16:35

Csempészett műkincsre bukkantak egy brit aukción

Egyiptomból kicsempészett ókori műkincset azonosítottak egy londoni aukció tételei között.

Az egyiptomi régiségügyi minisztérium szerint a lelet mostanra már visszakerült az észak-afrikai országba. A régészeti leletre nemzetközi aukciós honlapokon végzett kutatások nyomán sikerült rátalálni – írja a BBC hírportálja.

A minisztérium szerint a lelet azonosítását követően leállíttatták az aukciót és eltávolíttatták a tárgyat a tételek közül.

Azt egyelőre nem tudni, hogy I. Amenhotep egyik kártusának – hosszúkás keret, amelybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék nevét írták – töredékét hogyan és mikor csempészték ki Egyiptomból. A lelet korábban a karnaki templomegyüttesnél lévő szabadtéri múzeumban volt kiállítva.

Az ellopott kincs, I. Amenhotep egyik kártusának töredéke
Fotó: AFP PHOTO / HO / EGYPTIAN MINISTRY OF ANTIQUITIES

A régiségügyi minisztérium az egyiptomi külügyminisztériummal, a Londonban lévő egyiptomi nagykövetséggel és a brit hatóságokkal együttműködve juttatta haza a töredéket, amely tavaly szeptemberben már a londoni követségen volt.

Az elmúlt években Egyiptom komoly erőfeszítéseket tett ókori leletei illegális kereskedelmének felszámolása érdekében.

Az észak-afrikai ország figyelmeztetett, hogy mindaddig nem működik együtt külföldi múzeumokkal az ókori egyiptomi lelőhelyeket érintő kiállítások szervezésében, amíg nem kapja vissza kicsempészett műtárgyait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában