Hallgassa élőben!

Ország-világ

Ebben a dossziénkban az ország és a nagyvilág legfontosabb híreit gyűjtöttük össze olvasóinknak.

támadásoknak kitéve / 1 éve
Magyarország szempontjából alapvetően sikerrel zárult az Európai Tanács rendkívüli ülése, amely az Európai Unió 2021-2027-es időszakra vonatkozó költségvetését tárgyalta, hiszen – a nemzetközi baloldal nyomása ellenére – kikerült a tervezetből a pénzügyi források politikai feltételekhez kötése. Aggasztó fejlemény ugyanakkor, hogy az EU az elkövetkezendő hét évben 841 millió eurót kíván fordítani a „Jogérvényesülés, jogok és értékek” programra, melynek keretében a politikai befolyásszerzésre és a nemzetállami keretek gyengítésére törekvő NGO-k is számottevő anyagi támogatáshoz juthatnak. E fejleményeket figyelembe véve célszerű áttekinteni az említett lobbiszervezetek uniós finanszírozásának hátterét.
fejtörő Nool
5+1 kép a múltból – Felismered a régi nógrádi vendéglátóhelyeket?
Felvonulás / 1 órája
Ellentüntetők között, saját maguknak parádéztak a pécsi Pride résztvevői
A szervezők a sajtónak kétféle belépőkártyát osztogattak: az egyiken a „média”, a másikon a „független média” felirat szerepelt.
vadító / 3 órája
Micsoda dekoltázs! Talán ez Metzker Viki legszexibb fotója
Kínos hallgatás / 3 órája
Karácsony meg sem tudott szólalni, amikor az őszödi beszédről kérdezték (videó)
díjazás / 3 órája
Megyenap: elismeréseket adtak át a salgótarjáni ünnepi közgyűlésen
Nool
Régészet / 3 órája
Százhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés
Vérbe fojtott köztársaság / 4 órája
A 2006-os tüntetéseket bemutató vándorkiállítás indult útjára
Épített örökség / 4 órája
Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt (videó)