Kegyelet

2019.03.17. 11:55

Törölnék az új-zélandi merénylő által készített felvételeket a világhálóról

Megválaszolandó kérdéseim vannak az internetes óriáscégek számára – hangsúlyozta Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök az országában elkövetett szombati tömegmészárlás után.

Forrás: Shutterstock

Mint ismert, a merénylő, Brenton Tarrant 28 éves ausztrál férfi a fejére erősített kamerával rögzítette a támadást, majd a 17 perces felvételt feltette az internetre.

Az új-zélandi kormányfő közölte:

minden tőlük telhetőt megtettek, hogy töröljék a merényletről az interneten keringő felvételeket.

A politikus elmondta, hogy Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezetője, akivel kapcsolatba lépett, részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Mia Garlick, a Facebook ausztráliai és új-zélandi igazgatója szombati közleményében tudatta, hogy

több mint 1,5 millió posztot töröltek a közösségi portálról,

amelyek a Maszdzsid al-Núr mecsetben elkövetett mészárlásról készült videofelvételt tartalmazták. Garlick hozzátette, hogy 1,2 millió posztot már a feltöltésekor töröltek,

és dolgoznak a felvétel „szerkesztett”, erőszakos jelenetek nélküli változatainak eltávolításán is.

A Facebookon kívül a Twitter mikroblogportál és a Google kereső is azon dolgozott, hogy eltávolítsa a videót, amely a mészárlás után órákon át elérhető volt a közösségi médiában.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!