Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Sikeres volt a SpaceX Starship űrhajó első kísérleti repülése

Elon Musk SpaceX amerikai űrkutatási vállalata Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító űrhajó 150 méter tett meg a levegőben és sikeresen landolt.

A mintegy 45 másodpercig tartó repülés kedd éjszaka zajlott a Texas állam délkeleti részén fekvő Brownsville közelében és fontos lépés volt a Starship számára, mivel előző kísérletei sikertelenül, robbanással végződtek a kilövőállomáson.

Valósnak tűnik a Mars. Felgyorsul az előrehaladás

– írta Twitter üzenetében a kísérlet után Musk. Közölte, hogy számos ilyen rövid repülést terveznek azelőtt, hogy a Starship magasabbra repülne.

A prototípus 30 méter magas, egy acélsílóra emlékeztet alakja, amelynek tetején egy kalap van.

Musk korábbi közlése szerint az űrhajó hosszú bolygóközi utakra akár száz embert tud majd szállítani, és többszöri repülésre lehet majd felhasználni.

Musk még tavaly ősszel úgy becsülte, hogy az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, és később már embert is szállíthat. Ezt azonban nem sikerült eddig megvalósítani.

Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét. 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. Az amerikai űrkutatási hivatal legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

Borítókép: Elon Musk

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Katasztrófa
Lángokban áll a híres Napa-völgy szőlővidéke
koronavírus / 13 perce
Tizenhéttel nőtt a Nógrád megyei fertőzöttek száma
Az elmúlt napon újabb tizenhét embernél mutatták ki az új koronavírusfertőzést, így összesen 379 fertőzöttet tartanak számon a megyében.
napi adatok / 25 perce
894 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 beteg
LoL történelem / 27 perce
League of Legends történelem röviden, avagy az elmúlt 11 év legfontosabb állomásai
Ipar / 31 perce
Szijjártó: ismét beruházás-bejelentéssel, munkahelyteremtéssel kezdtük a napot
költözőmadarak / 2 órája
Melegebb éghajlat felé vették az irányt a nógrádi gólyák
Veres Edina
zöld sasok / 3 órája
Rebrov szerint óriási tett a csoportkörbe jutás
Remény után Rásid / 3 órája
Űrszondát küld a Holdra az Egyesült Arab Emírségek