BIZNISZ HÁBORÚ

2018.12.20. 06:01

Olyan lett a Huawei körüli botrány, mint egy kémregény

És szó szerint, mert már a világ egyik legnagyobb, ám annál kevesebbet emlegetett kémszövetsége is szerepel benne.

Kép: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Az Öt Szem (Five Eyes) nevet viselő hírszerzői közösség tagjai – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland – még júliusban Kanadában találkozva egyezségre jutottak, mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a Huawei-t további növekedésében. A hírt most szivárogtatta ki az Australian Financial Review és a The Wall Street Journal.

A kémfőnökök egyetértettek abban, hogy a felhasználók körében leginkább mobilgyártóként ismert, de a hálózati eszközök piacán is rendkívül erős pozíciókkal rendelkező keleti tech-óriás nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel a kínai kormány érdekében kémkedhet.

A második világháború után létrehozott Öt Szem szövetség hírszerzési megállapodás: az öt ország egymás közt állandó titkosszolgálati információmegosztást folytat.

Az Öt Szem szerint a Huawei a világ egyik legnagyobb gyártójaként, sőt, a közelgő 5G egyik kiépítőjeként túlzottan érzékeny információk tömegéhez férhet hozzá.

Andrus Ansip uniós biztos utóbb közölte, az Európai Uniónak is aggódnia kell a Huawei és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot jelentenek az unió iparára és biztonságára nézve.

Mégis, kinek az érdeke?

A Huawei Technologies kezdettől kategorikusan visszautasítja azon állításokat, amelyek szerint biztonsági fenyegetést jelentenének. A vállalat nyitott a párbeszédre Ansip biztossal, közölték, és folytatni kívánják az Európai Bizottsággal régóta fennálló együttműködését.

Az előzmények között kell megemlíteni, hogy az amerikai kormány gyakorlatilag kitiltotta a Huawei termékeit, sőt, felszólította a baráti országok kormányzati és telekommunikációs cégeit, hogy szintén bojkottálják a kínai óriás termékeit. Állítólag még az is felvetődött, hogy az amerikaiak pénzügyileg támogatnák, ha a partnerek eltekintenének a Huawei eszközök használatától.

Újabb fordulatot jelentett az ügyben, mikor Kanadában nemrég őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei pénzügyi igazgatóját. A hölgy történetesen a kínai vállalat alapítójának lánya. Őt amerikai kérésre állították elő tiltólistán szereplő eszközök állítólagos kereskedelme miatt.

Kétségtelen, hogy Kína informatikai nagyhatalom is, s mint ilyennek, nyilván minden oka meg van az érzékeny és kevésbé érzékeny adatok gyűjtésére.

A Huawei ellenben azzal érvel, hogy a cég nem állami, hanem magánvállalat, s a vádak mindössze az Egyesült Államok egyre jobban kiszélesedő kereskedelmi háborújának részét képezik.

Megszorongatták az Apple-t

Az is tény, hogy például az Apple egyre gyengébb helyzetbe kerül a Huawei-jel szemben, hiszen a kínai cég a mobilpiacon immáron tartósan a másodikról a harmadik helyre szorította a harapott almás készülékeket. (Első helyen változatlanul a Samsung található, bár a Huawei egyre közelíti a koreai céget is.)

Tegnapi fejlemény, hogy a Huawei vezére bizonyítékok bemutatására szólította fel az Egyesült Államokat és a gyártmányait biztonsági kockázatnak nyilvánító többi országot.

Ken Hu elnökhelyettes, vezérigazgató ideológiai és geopolitikai indíttatásúnak nevezte a cége ellen felhozott vádakat, miszerint mobil hálózati berendezései biztonsági kockázatot jelentenének a szolgáltatók számára. Figyelmeztetett egyúttal, hogy a Huawei kihagyása az ötödik generációs mobil hálózati fejlesztésekből lassítaná a technológiai innovációt, gátolná a piaci versenyt és ezzel többletköltséget okozna a felhasználóknak.

A Huawei termékeinek a beszerzésére eddig bejelentett tilalmak csekély hatással voltak egyelőre a vállalat gazdálkodására, az ötödik generációs hálózati fejlesztésekből való kizárás azonban komoly érvágást okozhat. Távközlési elemzők becslése szerint az 5G berendezések piaca 2022-re eléri a 20 milliárd dollárt.

„Akinek bármilyen bizonyítéka van, bátran álljon elő vele” – fogalmazott Ken Hu.

Nem kell feltétlenül nekünk és nem is feltétlenül nyilvánosan, de mindenképpen mutassa be a hálózati szolgáltatóknak, hiszen azok használják berendezéseinket, közölte.

A korábban a kínai néphadseregben mérnökként szolgáló Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) által 1987-ben alapított Huawei Technologies határozottan visszautasít minden olyan vádat, miszerint a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt állna, vagy akár hírszerzési szempontok figyelembevételével tervezné berendezéseit.

A cég ellen felhozott vádak viszont azokra a kínai törvényekre hivatkoznak, amelyek megkövetelik a vállalatok együttműködését a hírszerző szervezetekkel.

A közüzemi infrastruktúrát, önvezető járműveket, ipari robotokat, de még gyógyászati berendezéseket is adatforgalmi hálózatra kapcsoló „negyedik ipari forradalmat” bevezető 5G mobil hálózati technológia megjelenésével különösen fontossá váltak, stratégiai szintre emelkedtek a kormányok szemében a távközlési hálózati szolgáltatókat érintő biztonsági megfontolások.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!