Úgy hívják, gamification

2019.06.26. 10:18

Nem sci-fi: alternatív valóságok a munkahelyeken

A virtuális valóság a fehérgallérosok munkáját segítheti a jövőben, miközben az Y és X generáció esetében a munkáltatóknak meg kell barátkozniuk a munkakörnyezet játékosításával, azaz a gamificationnal.

Egészen egyszerűen arról van szó, hogy ha az ifjú munkavállalók motiváltabbak, hozzásegítik a vállalatokat a jobb eredmény eléréséhez.

Egyre aktuálisabb ez a megközelítés

Milyen hatással vannak a különböző valóságok és a gamification (azaz a játékosítás) a munka és a HR világára? Ezt a kérdést járták körbe a szakemberek az Adecco Magyarország által nemrég megrendezett IT Akadémián.

Az IT Akadémia keretében az elmúlt hat évben főként informatikai témákkal foglalkoztak, most azonban a HR területet is egyre inkább érintő digitális trendbe, a virtuális (VR) és kiterjesztett (AR) valóságok és a gamification témakörébe ásták bele magunkat. A téma igen aktuális, hiszen az okostelefonok elterjedésével és a technológia robbanásszerű fejlődésével egyre inkább előtérbe kerül ez a két terület, és a szórakoztatóipar mellett az üzleti életbe, a munka világába is kezd begyűrűzni.

Nem csak egy valóság létezik

Az alternatív valóságok, mint a virtuális és kiterjesztett valóság ma már nem csak a játékokat és a szórakozást érintik, de a munkaerőpiacon is alkalmazott eszközök. Az Adecco úgy látja, hogy a különböző valóságok a munka világában elsősorban a fehér gallérosok, azaz szellemi munkát végző személyek munkáját segíthetik a jövőben.

Az iskolai oktatás vagy képzések területén nagy segítséget jelenthet a különböző valóságok alkalmazása, amellyel játékosabbá és testközelivé tehetik a tanárok a tananyagot a diákok számára.

Emellett a pszichológia és az orvoslás területén is sikerrel alkalmazhatók, például a fóbiák leküzdésében vagy betegségek megállapításában. Nem utolsó sorban pedig az építészetben is széles körben elterjedhet a valóságok alkalmazása, ahol a számítógépen megtervezett épületeket három dimenzióssá és körbejárhatóvá tudják tenni, rávilágítva az esetleges tervezési hibákra.

Játékos munkahely, jobb teljesítmény

A HR másik fő digitális trendje a gamification lehet a jövőben.

Ennek hátterében az áll, hogy a játékra való hajlam belénk van kódolva, ezért nem csak gyerekkorban játszik nagy szerepet, hanem felnőttként is a fejlődésben, tanulásban. Mindez párosul az ösztönző hatással, hiszen az élmény mellett azért játszunk egy játékkal, hogy minél jobbak legyünk benne.

Miért ne lehetne a munkahelyen is játékos környezetben dolgozni?

És ezáltal pedig jobb teljesítményt elérni?

Minden olyan esetben, amikor játékelemeket alkalmazunk a játékon kívüli környezetben, gamificationről beszélünk.

A flow, a boldogság állapotában

A játékosítást három tényező teszi igen aktuálissá a munka világában. Egyik a motiváció, hiszen egy jól felépített játékban eltűnik az időérzék és a játékos csak az élményre koncentrál. Ezáltal egy úgynevezett flow állapotba kerülünk, amiben sokkal jobb teljesítményt tudunk elérni. A másik a technológia fejlődése, ami visszahozta a játékok aranykorát a videójátékok megjelenésével, megadva a kezdő lépést a gamification módszertanának kialakulásában. A harmadik pedig a digitális generáció megszületése, akik a következő 5-10 évben egyre nagyobb szeletet fognak képviselni a munkaerőpiacon.

Az Y és X generáció a játékok és a közösségi média által hozzászokott a gyors és folyamatos visszajelzésekhez, így a munkahelyén is ugyanezt elvárja. Emellett az okostelefonok elterjedésével az idősebb korosztályra is hatással van a játékok világa, ugyanis manapság már a tipikus játékos leginkább a középkorú nő, aki két meeting között vagy ebédszünetben az okostelefonján játszik.

A következő évek kihívása tehát az lesz, hogy a munkáltatók alkalmazkodjanak az új helyzethez, és flow élményt, illetve folyamatos, pozitív visszajelzéseket nyújtsanak annak érdekében, hogy a munkavállalók minél inkább motiváltak legyenek, hozzásegítve ezzel a vállalatokat a jobb eredmény eléréséhez” – hallhattuk az IT Akadémián.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!