Fogyasztóvédelem

2019.07.10. 14:30

Nem kell ügyfélszolgálati telefonszámot megadniuk a webáruházaknak

Az Amazonhoz hasonló elektronikus kereskedelmi platformok nem minden esetben kötelesek telefonszámot bocsátani a vásárlók számára egy szerződés megkötését megelőzően. Azonban olyan kommunikációs csatornát igen, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni vele – közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.

Forrás: Shutterstock

Egy német fogyasztói érdekvédelmi szervezet azért indított pert, mert az Amazon EU kereskedelmi társaság, amely kizárólag internetes oldalon értékesít termékeket, a szervezet szerint nem biztosít megfelelő kapcsolatfelvételi lehetőséget, noha a német törvények kötelezik a kereskedőt, hogy minden szerződés megkötése előtt minden körülmények között adja meg telefonszámát.

A jogvitában eljáró német szövetségi legfelsőbb bíróság arra kívánt választ kapni az európai bíróságtól, hogy ellentétes-e a fogyasztók jogairól szóló uniós irányelvvel egy ilyen nemzeti szabályozás. Illetve arra, hogy az Amazonhoz hasonló kereskedők alkalmazhatnak-e más kommunikációs eszközöket, például azonnali üzenetküldést vagy telefonos visszahívást biztosító rendszert.

Ítéletében a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kimondta: az uniós irányelvvel ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás. Azt hangsúlyozta, hogy az irányelv nem kötelezi a kereskedőt, hogy telefonvonalat vagy faxvonalat, illetve új e-mail-címet létesítsen azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a fogyasztók számára, hogy vele minden körülmények között kapcsolatba léphessenek.

Az irányelv csak arra kötelezi a kereskedőt, hogy bocsásson a fogyasztó rendelkezésére legalább egy, a közvetlen és hatékony kommunikációt garantáló kommunikációs eszközt.

Az uniós irányelv célja a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása, a kereskedőkkel kötött ügyleteik során a tájékoztatásuk és a biztonságuk garantálása révén – tette hozzá az uniós bíróság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!