Vállalati trendek

2021.07.21. 12:05

Minőség a menőség, avagy mi a jó szoftver titka?

A minőség még sokáig megmarad, amikor az árat már rég elfelejtették – Harry Gordon Selfridge, amerikai üzletember, a Selfridges alapítója.

Forrás: Shutterstock

A vállalatok folyamatosan azon dolgoznak, hogy egyre jobb minőségű szoftvereket fejlesszenek. Ezt a törekvést az elmúlt egy évben a világjárvány még inkább felgyorsította, hiszen a vásárlók és a vállalati felhasználók is egyre több szolgáltatást vesznek igénybe az interneten keresztül, amihez szoftveres támogatás szükséges. Ezt támasztja alá a Micro Focus által szponzorált World Quality Report kutatás is, amely szerint a szervezetek közel fele fektet még nagyobb hangsúlyt a felhasználói élményhez kapcsolódó tesztekhez a COVID miatt megváltozott körülmények miatt.

Minden teszt egy helyen

Ma már számos különféle eszköz áll rendelkezésre a szoftverek átfogó vizsgálatához. A Micro Focus szakértői szerint ezért érdemes olyan átfogó életciklus-kezelő megoldást igénybe venni, amellyel minden teszt állapota és eredménye egy helyen érhető el. Ezen belül már sokkal egyszerűbben és átláthatóbban lehet menedzselni a biztonsági, funkcionális és terhelésteszteket.

A biztonság az egyik legfontosabb aspektus, amit aprólékosan, időről időre meg kell vizsgálni a szoftverek esetében. Hiszen elég egyetlen sebezhetőség a kódban ahhoz, hogy a kiberbűnözők bejussanak a szervezetek rendszereibe. Az olyan alkalmazásbiztonsági teszteszközök segítségével, mint például a Fortify család, a szervezetek a szoftverfejlesztési ciklus minden lépése során, automatizáltan tesztelhetik az alkalmazások biztonságát.

A megoldások különféle tesztelési módszerekkel vizsgálják a programok biztonsági réseit, beleértve a forráskód statikus analizálását, a penetrációs teszteket, valamint a mobilos és kézi elemzést. Majd listázzák és rangsorolják is a javításra váró hibákat. Ennek köszönhetően a szervezetek rendkívül gyorsan és egyszerűen elvégezhetik a biztonsági tesztelést, így az nem lassítja le a fejlesztési folyamatokat.

Az alkalmazásoknak folyamatosan, minden körülmények között rendelkezésre kell állniuk, hiszen a kiesések súlyos veszteséggel járhatnak a cégek számára.

Ezért nem árt előzetesen meggyőződni arról, hogy a nagyobb terhelésekkel is megbirkóznak-e a szoftverek. Ebben nyújtanak segítséget az olyan teljesítményterhelési teszteszközök, mint amilyen például a piacvezető LoadRunner. A megoldás az alkalmazások összes rendellenes működését azonosítja, és a szabadalmaztatott automatikus korrelációs motor révén arról is tájékoztatást nyújt, mi lehet az esetleges hibák legvalószínűbb oka. A szoftver előrejelzésekre is képes az alkalmazás méretezhetőségével kapcsolatban, és a reális terhelések pontos emulálásával a kapacitást is megbecsüli. A központosított tesztelésnek köszönhetően pedig minimális hardverigény mellett teszi lehetővé akár nagy mennyiségű teszt futtatását.

A szervezeteknek arról is meg kell győződniük, hogy az alkalmazásaikban minden funkció jól használható bármilyen környezetben, bármilyen eszközről. Szerencsére ehhez is rendelkezésre állnak professzionális megoldások. A Micro Focus funkcionális teszteszközei segítségével bármilyen kezelő- és fejlesztői felületen automatikusan lefuttathatók a tesztek. A szervezetek megadhatják a preferált keretrendszereket, programnyelveket és platformokat, és több különféle eszközre, illetve technológiára méretezhetik a megoldásaikat.

Mesterséges intelligencia és automatizálás

A vállalatoknál egyre több különféle eszközt, platformot és környezetet használnak, ami óriási mértékben megbonyolítja a tesztelési feladatokat. Kivéve, ha a gépekre lehet bízni azokat.

A Micro Focus megoldása egyesíti magában a gépi tanulást, a számítógépes látást és a mesterséges intelligenciát. Ennek köszönhetően képes ugyanúgy látni és használni a felületeket, ahogyan egy emberi tesztelő, és végig tudja követni a változásokat. Így például magától felismeri, ha valamelyik képi vagy szöveges elem módosul az alkalmazásban, és zavartalanul folytatja a tesztelést az új körülmények között is.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!