kellemetlen meglepetés

2021.01.04. 13:10

Megzavarta a Samsung Android 11-es mobiljait a 2021-es év

A One UI 3.0 felületű Samsung mobilok 2021 kezdete óta képtelenek megjeleníteni az üzemidővel kapcsolatos statisztikákat.

Forrás: Shutterstock

A Samsung rengeteg 2020-as és 2019-es csúcsmobilját frissítette mostanra Android 11 rendszerre (és így One UI 3.0 felületre), azonban az új év kellemetlen meglepetést hozott az ezeket használó emberek számára, egy apróbb szoftverhiba formájában – írja az Origo.

A GalaxyClub jelentése szerint, ahogy beköszöntött 2021, a One UI 3.0 felületű Samsung mobilok többé nem voltak képesek megjeleníteni az üzemidővel és töltöttséggel kapcsolatos statisztikákat. Ezek ugyanis teljesen üresek 2021 kezdete óta. Többek között a Galaxy S20 és a Galaxy Note 20 modellek is érintettek.

Az üres menükre panaszkodó felhasználók azt mondják, legfeljebb egy-két alapvető adatot ír ki számukra a rendszer, például azt, hogy várhatóan mikor merül le a készülék. Minden más fontosabb rész, menü és statisztika teljesen üres.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozza a hibát, ami szerencsére nem sok mindent befolyásol, inkább csak furcsa kellemetlenség.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!