Kínai okostelefonozás

2019.09.02. 15:00

Meddig van még feljebb, Xiaomi?

A rossz nyelvek szerint lehet, nem is kell majd nemzetbiztonsági kockázatot felfedezni a cég termékeiben, hogy visszaessen a lendülete.

Forrás: Shutterstock

Évek óta figyelhetjük a szokásos kínai karriert: az olcsó, de mégis egyre jobb minőségű termékek elárasztják a piacot, s mire a versenytársak felocsúdnak, a névtelenségből márkanév lesz.

A negyedik legnagyobb világpiaci szereplővé lett Xiaomi kütyüjeinek piaci részesedése tavaly már 1,5 százalékponttal maradt csak le az Apple részesedésétől.

Idén viszont a gyártónak stagnáló piaci részesedésről és 2019 első felének lassabb növekedési adatairól kellett beszámolnia. A 95,7 milliárd RMB-s (RMB = renminbi) bevételük (sárga oszlop) ugyan továbbra is meghaladja az előző évi eredményeket, de a növekedés már nem olyan erőteljes, mint régebben, s csökkent a piaci részarány is (zöld).

Infographic: Is Xiaomi's Growth Stalling? | Statista

A Statista diagramja értelmezést kíván: az eddigi idei teljesítmény bővülést mutat ugyan, de a részvényesek aggódnak, mert ennél nagyobb nyereségre számítottak.

Más okostelefonos gyártókhoz hasonlóan, a Xiaomi is megszenvedi a piac zsugorodását. Sok potenciális vásárló nem cseréli le jelenlegi, jól működő mobilját, míg mások, a hardcore felhasználók pedig az 5G hálózatokra várnak. A visszaesést különösen Kínában érzik a gyártók.

A Xiaomi egyébként diverzifikálja gyártását, többféle tevékenységre összpontosít: portfóliójukban egyre nagyobb súlyt kap az az IoT (Internet of Things, azaz a tárgyak internete) és az otthoni szórakoztató eszközök előállítása.

E szektorban a cég bevételei 44 százalékkal növekedtek, s most az összes bevétel negyedét teszik ki.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!