Dobogó közelében

2019.09.10. 15:07

Magyarország netlefedettségben a világ élvonalában jár

Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Forrás: Shutterstock

A miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián kedden Budapesten.

Mint elmondta,

lefedettségben, internetelérésben a mobil és a vezetékes területen is a világ élvonalához tartozik Magyarország,

a letöltési sebességben is a 8. helyen áll az ország. Az 5G ezt meg tudja majd változtatni, és még előkelőbb helyre juthatunk.

Palkovics László hangsúlyozta: az a céljuk, hogy támogassák az 5G alkalmazások elterjedését Magyarországon. Hozzátette: gazdasági szempontból is fontos viszonyt képezniük az 5G-vel, hiszen a befektetések értéke óriási.

Példaként említette, hogy a Huawei 75 milliárd dollárt fektetett a technológia fejlesztésébe. Az 5G-t számos területen alkalmazhatják majd, a miniszter példaként a közlekedést és az egészségipart említette. Az infrastruktúra kiépítésében úgy kell az államnak szerepet vállalni, hogy a versenyhelyzetet ne torzítsa – mondta Palkovics László.

Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, amelynek feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése, Magyarország alapító tagja a 193 tagállamot tömörítő nemzetközi egyesületnek. 2018-ban Magyarországot beválasztották az ITU döntéshozó testületébe, a 48 tagú tanácsba.

Az infokommunikációs rendezvény egyedülálló nemzetközi platformot biztosítva, összehozza a fejlett és fejlődő piacokat, az állami és magán szektor vezetőit, az infokommunikációs technológia iparági képviselőit.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!