Járvány

2020.09.25. 18:00

Közösségi médiából tájékozódik? Könnyebben hiszi el a vírustévhiteket

Akik közösségi portálokról tájékozódnak, nagyobb valószínűséggel hiszik el az új koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket, a kockázati tényezőkről és a megelőzésről szóló tévhiteket.

Forrás: Shutterstock

Egy augusztus 7. és 26. között, az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint a Snapchat-használók 28, az Instagram-használók 23, a Wikipédia-olvasók 25 százaléka adott hitelt a Covid-19-cel kapcsolatos téves információknak.

Ezt állapították meg a Northwestern, a Harvard, a Northeastern és a Rutgers Egyetem kutatói.

A megkérdezetteknek abból a nyolc százalékából,

akik az előző 24 órában a Messengeren kaptak híreket, 26 százalék volt hajlamos elhinni a hamis állításokat.

A résztvevőknek abból a négy százalékából, akik WhatsAppot használtak, 31 százalék hajlott erre.

Ezzel szemben azok közül kerültek ki legalacsonyabb arányban (11 százalék) a hamis információkban hívők, akik helyi televíziók híradóiból, hírportálokról vagy applikációkból, valamint helyi lapokból tájékozódtak.

Az eredmények alátámasztják az előzetes aggodalmakat, hogy

a közösségi háló táplálja az új koronavírussal és a Covid-19-cel kapcsolatos tévhiteket.

A félretájékoztatásnak súlyos következményei lehetnek, amikor az egyéni viselkedést vagy a csoportvélekedést befolyásolja – mondta James Druckman, a kutatócsoport tagja, a Weinberg Egyetem politológusa.

A kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy elhiszik-e azt a 11 hamis állítást a Covid-19-ről, amelyek a járvány kezdete óta keringenek az interneten. A 11 állításból hat összeesküvéselméletekről vagy kockázati tényezőkről, öt a megelőzésről szólt.

Egy-egy állításról 7-22 százalék válaszolta, hogy egyetért vele. A legkevesebben, 7 százalék hitte, hogy az influenza elleni oltás növeli a Covid-19 kockázatát, 22 százalék vélte azt, hogy az új koronavírus egy kínai laboratóriumból került ki vegyi fegyverként.

A kutatók továbbá megállapították, hogy a 45 év alattiak hajlamosabbak voltak a hamis híreknek hinni, az idősebbek kevésbé. A 25 alattiak 18 százalék eséllyel dőltek be, a 25-44 közöttiek 17, a 45-64 közöttiek 12, a 65 év felettiek 9 százalék eséllyel hittek el téves állításokat.

Akik hittek a Covid-19-cel kapcsolatos hazugságoknak, azok kisebb valószínűséggel adatnák be maguknak az ellene védő oltást.

A kutatók emellett erős összefüggést találtak a maszkviselés és a hamis információknak bedőlés között. A 11 vizsgált állításból 8 hívői kevésbé szigorúan követték a maszkviselési szabályokat, mint azok, akik nem hitték el a hamis híreszteléseket vagy bizonytalanok voltak bennük.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!