Okostelefonos védelem

2019.11.21. 15:11

Kevesebb bajt okozhatnak a drónok

A DJI dróngyártó cég új alkalmazásával csupán egy okostelefon segítségével gyorsan azonosíthatók és bemérhetők a közeli drónok és pilótáik.

Forrás: Shutterstock

A technológia a „WiFi Aware” elnevezésű protokollt használja, amellyel a drón lényegében információkat közvetít magáról. A cég állítása szerint az alkalmazás elősegíti a biztonsági fenyegetések és zavarok megelőzését, valamint nyugalmat biztosít a nyilvánosság számára – írja a BBC.

Persze a kifinomult bűnözők ellen ez is hatástalan lehet

A szakértők szerint a tanult bűnözők továbbra is el tudják kerülni az azonosítást. „Nagyon hasznos lehet a szálhámosok esetében, de nem lesz elég az igazán rossz szándékú emberek elleni harcban, mert ők lesznek az elsők, akik ezt a rendszert meghackelik” – mondta Elrike Franke, az Európai Külügyi Szolgálat munkatársa, aki a drónipar hatásait vizsgálja.

A DJI a BBC-nek azt nyilatkozta: egy szoftverfrissítéssel a már forgalomban lévő drónok azonosítására is használható lehet az applikáció.

„Egy egyszerű alkalmazás segítségével bárki, aki a drón hatótávolságán belül tartózkodik, foghatja a jelet, ami megmutatja a drón helyét, magasságát, sebességét és mozgási irányát, valamint az eszköz azonosítószámát és a pilóta hollétét” – fejtette ki a cég.

A szóvivőjük az alkalmazás bevezetéséről azonban elmondta, csak akkor fog megtörténni, ha a drónok távoli azonosításáról szóló szabályozásról megállapodás születik. Hozzátette: a DJI egyelőre nem döntött arról, hogy kényszeríti-e ügyfeleit a frissítés telepítésére – írja a hirado.hu.

Percek alatt azonosíthatók lesznek a szabálysértők

Bár a drónkezelők többsége megfelelő módon tevékenykedik, számos probléma adódott már a pilóták illegális viselkedéséből, míg sokakban felmerült a gyanú, hogy egy-egy drón utánuk leskelődik.

Drónok illetéktelen légtérbe lépése miatt az utóbbi időben több repülőteret is le kellett zárni. A

Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren októberben több napig küszködtek hasonló problémával,

míg legutóbb Oszakában kellett mintegy harminc járat indulását törölni vagy késleltetni a Kanszaj repülőtéren.

Az angliai Sussexben található Gatwick repülőtéren 2018 decemberében állították le a forgalmat, miután egy drón a védett légtérbe lépett.

„Ha a Gatwick személyzetének okostelefonján lett volna ilyen alkalmazás, egyből láthatták volna a drón regisztrációs számát, repülési útvonalát és az üzemeltetője helyét. A térképre nézve azt mondhatták volna: Ott van az épület mögött” – magyarázta Adam Lisberg a DJI-től.

Lisberg szerint ugyanez a módszer használható a bizalom kiépítéséhez is. Az egyik felvetésük szerint egy alkalmazás segítségével felfedezheti a közelében lévő drónokat, ezzel kiderítve, hogy kinek a tulajdonában, milyen okból végeznek ott tevékenységet.

„Ha egy olyan világban kell élnünk, ahol a drónok jelenléte egyre növekszik, akkor mindenkinek joga van tudni, hogy a drónok jogszerűen vannak-e a közelében vagy sem” – tette hozzá Franke.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!