Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal

2020.08.06. 15:29

Kapcsolja ki a GPS-t a mobilján – mondja a hírszerző szervezet

Ritkán viccelnek az ügynökségek: az NSA hivatalos dokumentumban figyelmeztet, hogy a helymeghatározási adatok engedélyezése a személyes biztonságot fenyegetheti.

Forrás: Shutterstock

Az NSA, vagyis a National Security Agency amerikai hírszerző szervezet, ha máshonnan nem, Edward Snowden leleplezései kapcsán közismertté vált. Ez az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező nemzetbiztonsági szolgálat.

Egyáltalán nem meglepő, hogy az okostelefonok helymeghatározási adatainak engedélyezése biztonsági kockázatot jelent – hány filmet láttunk, ahol még a butafont is összetörik használat után –, inkább az a figyelemre méltó, hogy erre éppen az NSA közleménye figyelmezteti a felhasználókat.

Mit mond a hírszerző ügynökség?

Kiadott iránymutatásuk arra figyelmeztet, hogy mivel a mobilok folyamatosan közlik használóik pontos helyét, rosszindulatú személyek ezt az információt ellenük fordíthatják, követhetik, vagy más, változatos módokon okozhatnak kárt nekik.

Bár a helymeghatározás esetenként hasznos lehet, veszélyeztetheti a tulajdonosok biztonságát, fogalmaz az NSA. Hasznos, ha a leggyorsabb útvonalat keressük, vagy ismeretlen helyre navigálunk, netán orvosi segítségre szorulunk, de csak akkor és addig javasolt bekapcsolni, amikor valóban szükség van a használatára.

Kényelmünket szolgálja, hogy a szolgáltató tudja, merre járunk, de illetéktelenek észrevétlenül a mobilra telepíthetnek rosszindulatú alkalmazásokat, melyekkel számon tarthatják minden egyes lépésünket. Megesett, hogy maguk a szolgáltatók árusították ki a közel jelenidejű adatokat harmadik félnek.

A NSA külön felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy

a készülékek GPS nélkül is árulkodhatnak a tartózkodási helyről,

hiszen a bekapcsolt wifi és a Bluetooth hozzáférési pontok szintén fecsegnek erről.

Ennyi riogatással nem elégszik meg az NSA, rögzítik, hogy a felhasználó helyzete akkor is azonosítható, ha nem rendelkezik mobillal: az okoseszközök, fitnesz kütyük, intelligens otthoni készülékek, sőt, a járművekbe épített infokommunikációs eszközök szintén továbbítanak ilyen adatokat.

Bármi, ami fogad és küld jeleket, az biztonsági kockázatot jelent

az amerikai hírszerző szervezet szerint. A NSA azt ajánlja, hogy az emberek feleslegesen ne osszák meg a helyükre vonatkozó adatokat: ne engedjék olyan alkalmazásoknak a helymeghatározást, amelyekre az nem tartozik (például, miért kellene egy képszerkesztőnek tudni, hogy hol tartózkodik a használója); ne engedélyezzék az aggályos reklámokat; használjanak VPN-t; minél kevesebb adatot tároljanak számítástechnikai felhőben.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal tanácsai szinte szürreálisan megvalósíthatatlanoknak tűnnek a mai kapcsolt világban. Különösen zavarba ejtőek a világjárvány idején, mikor a világ számos pontján igyekeznek éppenséggel okostelefonos helymeghatározó alkalmazások segítségével is védekezni a vírus terjedése ellen.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!