Nem szerencsés

2021.07.04. 06:00

Huzakodás az IT-vel? És ki nyert?

Egy felmérés alapján az IT részleggel frissítésekről vitázó munkavállalók 64%-a tovább használhatta a meglévő verziót. A biztonság vesztett.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A munkavállalók 23%-a vitatkozott már az IT-sekkel a munkához használt készülékeik frissítésének fontosságáról vagy gyakoriságáról. Meglepő módon az IT-csapatok hajlamosak egyetérteni ezekkel a követelésekkel, és hagyják, hogy a dolgozók kétharmada (64%-a) mellőzze bizonyos szoftverfrissítések vagy az operációsrendszer-frissítések telepítését. Ezekre a megállapításokra jutott egy, a Kaspersky megbízásából végzett tanulmány, amely a munkavállalók frissítésekhez való hozzáállását és a frissítésekkel kapcsolatos szokásait vizsgálta.

A frissítések nemcsak új funkciókat és hibajavítást biztosítanak, hanem a biztonsági sérülékenységeket is kezelik. Mivel a biztonsági frissítések kiadásakor a csalók is tudomást szereznek ezekről a sérülékenységekről, a szoftverjavítások kezelése elengedhetetlenül fontos a vállalati biztonság szempontjából. Egyes dolgozók azonban vonakodnak frissíteni a munkához használt eszközeiket, ennek eredményeképpen pedig sérülékeny számítógépek, laptopok és okostelefonok vannak a vállalati hálózatban.

Aggodalomra ad okot, hogy ezek a nézeteltérések meghozzák a kívánt eredményt a dolgozók számára.

Az IT-sekkel a frissítésekről vitázó válaszadóknak két kérdést kellett megválaszolniuk. Az egyik az volt, hogy megengedték-e nekik a frissítések mellőzését (64%-uk igennel válaszolt), a másik pedig az, hogy megválaszthatták-e, hogy mit frissítsenek (erre a kérdésre is 64% válaszolt igennel).

A munkavállalók talán azért választják ezeket a lehetőségeket, mert félnek attól, hogy a frissítéssel töltött idő negatívan hat a termelékenységükre. A válaszadók több mint a felét ténylegesen távol tartják a munkától a frissítések: 43%-uk szünetet tart abban, amit éppen csinál, és 8%-uk csak türelmesen vár az íróasztalánál. A nehézségek azonban nem érnek véget a telepítési szakasszal, ugyanis a dolgozók 36%-a egyetért abban, hogy a szoftver új verziója használatának elsajátítása időpocsékolás, és ezt az időt munkára is fordíthatnák.

Mit csinál általában, amíg arra vár, hogy a munkához használt eszközére feltelepüljenek a frissítések?

Összességében a válaszadók 44%-a mondta azt, hogy a munkahelyi eszközei frissítése miatt kevésbé aggódik, mint a sajátjai miatt, ami arra enged következtetni, hogy a munkaeszközök naprakész állapotban tartását jelentéktelen szempontnak gondolják.

A Kaspersky a következőket ajánlja az IT részlegnek, hogy a frissítések rendszeres telepítésére ösztönözzék a dolgozókat:

• Készítsenek útmutatókat vagy videóleckéket a frissített szoftver használatához. Adják meg azoknak a személyeknek az elérhetőségét, akikhez a dolgozók probléma esetén fordulhatnak.

• Tájékoztassák a dolgozókat az időben történő frissítések fontosságáról, és arról, hogy mi minden történhet az adataikkal és a vállalati eszközökkel, ha a kiberbűnözők kihasználják a ki nem javított biztonsági problémákat.

• Figyelmeztessék a munkavállalókat, hogy ha sokáig halogatják a frissítést, az eszköz esetleg automatikusan elkezdi a telepítést, és akkor indul újra, amikor éppen sürgős feladatokkal foglalkoznak.

• Tartsanak a témával foglalkozó biztonságtudatossági tanfolyamot, amely a Kaspersky Automated Security Awareness Platformján is elérhető.

• Töltsék le és osszák meg a Kaspersky által készített puskát. Ebben olyan tornagyakorlatok találhatók, amely a „tech-nyak” okozta panaszok kivédésében, illetve enyhítésében segítenek.

• A kritikus IT vagy operációs technológiai rendszerek esetén fontos, hogy az elhalasztott frissítések ellenére is mindig védve legyenek. Ez azt jelenti, hogy a rendszerek csak előre meghatározott tevékenységet végezhetnek. A KasperskyOS támogatja ezt a kiberimmunitási koncepciót, és olyan IT rendszerek kiépítéséhez is használható, amelyek alapból biztonságosak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!