Ország-világ

2020.10.20. 10:00

Fejlesztőközpontot hozott létre Magyarországon a Huawei

Fennállásának 15. magyar és a 20. európai születésnapját ünnepli a vállalat: az elmúlt 15 évben 1,5 milliárd dollárt fektetett be hazánkban.

Forrás: Szijjártó Péter

Fotó: Facebook

Egy kutatás-fejlesztési központtal bővíti tovább magyarországi beruházásait a Huawei Technologies – jelentették be a vállalat 15 éves magyarországi és 20 éves európai jelenlétének évfordulóján rendezett ünnepségen. Az új K+F központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a Huawei az első kínai vállalat, amellyel Magyarország stratégiai megállapodást kötött hét évvel ezelőtt,

a beruházásokban eddig is aktív Huawei infrastruktúrájára pedig nagymértékben támaszkodnak a magyar telekommunikációs piac szereplői.

A Huawei Technologies, a világ egyik vezető infokommunikációs megoldásszállítója 2005 óta 1,5 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, amellyel a második legnagyobb kínai befektető hazánkban.

A magyar lakosság 80 százaléka használja a cég távközlési eszközeit napi kommunikációja során. 2009-ben telepített először összeszerelést Magyaroszágra, majd 2013-ban megnyitotta kapuit a Huawei Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja, az Europe Supply Center. A központ több mint 50 országba gyárt és szállít Magyarországról távközlési berendezéseket, szervereket, adattárolókat és az Európai Unióban épülő, 5G-s, azaz a legújabb mobilgenerációs hálózatokhoz szükséges eszközöket. A cég közel 2400 embernek biztosít megélhetést.

A Huawei az elmúlt tizenöt évben stratégiai szempontból kiemelt helyszínként tekintett Magyarországra, amely kiegyensúlyozott és nyitott üzleti környezetet biztosít cégünk számára.

– mondta Cai Lingyu, a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető igazgató hozzátette, a vállalat elkötelezett Magyarország mellett, és a jövőben is bővíteni tervezi tevékenységét többek között az egyetemi együttműködések, illetve a felnőttképzés területén.

A vállalat budapesti fejlesztőközpontjáról először 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök és a Huawei korábbi elnöke, Guo Ping találkozóján esett szó. A Huawei Technologies globálisan tavaly teljes bevételének közel 20 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, amivel a világ öt legtöbbet K+F-be fektető cégeinek egyike lett.

„Magyarország arra koncentrál, hogy minél több innovatív technológiánkon alapuló beruházást hozzon hazánkba, amihez jól illeszkedik a Huawei stratégiája, hiszen a vállalat már a harmadik kapacitásbővítést lépi meg hazánkban” – mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a Huawei új budapesti K+F beruházása lehetőséget ad legalább 100 magyar mérnöknek arra, hogy a legfejlettebb technológiákkal dolgozzon. A miniszter kiemelte, hogy a Huawei volt az első kínai vállalat, amellyel a magyar kormány stratégiai megállapodást kötött 2013-ban, a Magyarországon működő telekommunikációs vállalatok pedig nagymértékben támaszkodnak a Huawei infrastruktúrájára, így a Vodafone 5G, és a Magyar Telekom földi hálózatainak nagy része a Huawei eszközeivel épült ki.

Stratégiai partner a Huawei

A Huawei Technologies a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon, árbevétele 2019-ban 77 milliárd forint volt. A vállalat tevékenységével összefüggésben az elmúlt öt évben 83,4 milliárd Forint (277 millió dollár) adóforinttal gyarapodott a költségvetés, s a Huawei gazdasági hatása az európai országok között – az Oxford Economics gazdaságkutató egyik tanulmánya szerint – Magyarországon a legnagyobb, a GDP 0,39%-ára tehető. 2005 óta összesen 1,5 milliárd dollárt fektettek be Magyarországon. A vállalat több mint 600 magyar partnerrel áll kapcsolatban és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés.

Új értéket teremtenek az 5G-vel

A rendezvényen vállalat mobil kiállítása, az „5G, új értéket hozunk létre” is bemutatkozott. A hatalmas kamion belsejében kialakított interaktív kiállítótérben szakértők mutatták be az 5G számos alkalmazási területét: a virtuális valóságtól kezdve, az önvezető autók makettjén át a kiterjesztett valóság sokféle alkalmazási területéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!