Új megoldás

2020.01.24. 09:54

Elektromos autókhoz fejleszt navigációt az NNG

Felhőalapú elemző-támogató rendszeren dolgoznak a magyarországi székhelyű autóipari szoftverfejlesztő cég kutató-fejlesztő szakemberei.

Forrás: Shutterstock

A projektet 36 hónap alatt valósítják meg a szoftverfejlesztők és tesztelők bevonásával, valamint saját forrásaikon kívül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap mintegy 600 millió forintos támogatásával.

A hagyományos meghajtású járművekhez képest az elektromos autók működtetése fokozott figyelmet és útvonaltervezést igényel a vezetőktől. Az elektromos töltőállomás-hálózat szűkössége és nehezebb elérhetősége nagymértékben korlátozza a környezettudatos közlekedés elterjedését, továbbá kényelmetlenséget és komoly költségeket is okozhat az akkumulátorok által korlátozott hatótáv túllépése.

Az új szoftvermegoldás többek között azzal könnyíti meg az elektromos járművek vezetését, hogy

figyelembe veszi a töltőállomások elérhetőségét az útvonaltervezés során,

az energiafelhasználási modell alapján meghatározza a járművel elérhető hatótávot, valamint járműspecifikus töltési időt számoló algoritmust használ, továbbá minden irányban mutatja a maximálisan elérhető utazási távolságot.

Az NNG új terméke nemcsak az egyedi felhasználói igények kielégítését célozza meg, hanem olyan támogató rendszert kíván létrehozni, ami a személyszállítás, a tömegközlekedés, a közösségi autózás, az áruszállítás, a forgalomirányítás, sőt az önvezető autózás területén működő szervezetek tevékenységét is elősegíti. Az előállított adatállomány képes lehet támogatni az infrastruktúra-fejlesztéseket is.

A 2004-ben alapított NNG globális autóipari szoftverbeszállító a navigáció, a kiberbiztonság és a UX piacain kínál megoldásokat. Navigációit már több mint 60 millió eszközre telepítették világszerte, köztük több mint 38 autómárka járműveire is.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!