Sötét lesz

2019.06.05. 06:00

Az iPhone, az Apple köszöni, jól van

Több újdonságot jelentett be az Apple a még zajló fejlesztői konferenciáján a kaliforniai San Joséban.

San Jose, 2019. június 3. Tim Cook, az Apple amerikai számítástechnikai cég vezérigazgatója beszédet mond a vállalat nemzetközi fejlesztõi konferenciáján a kaliforniai San Joséban 2019. június 3-án. MTI/EPA/Monica Davey

Epésen azt lehetne mondani, hogy a WWDC (Apple Worldwide Developers Conference) konferencián az Apple leginkább százalékos javulásokról, átrendeződésekről és rémes áremelésről számolt be.

Rajongóként ellenben nyugodtan el tudjuk könyvelni, hogy a harapott almás cég rendületlenül bővül, készülékei még stabilabbak és gyorsabbak lesznek. A The Verge az alábbi rövid videóban foglalta össze az eddigieket:

Ár messze fenn, az egekben

Ami az említett áremelkedést illeti, a bejelentett Mac Pro induló ára hatezer dollár lesz (mintegy 1 millió 800 ezer forint, mire ideér), amihez hozzá lehet adni még egy másik hatezres költséget, s már meg van a monitora is.

A vélhetően nem tömegfogyasztásra kitalált, a keresztségben Catalina nevet kapott új Mac OS-t futtató gép elképesztő teljesítményre képes a

28 magos Intel Xeon processzorával és a – nem elírás – 1,5 TB RAM memóriájával.

Ezt a brutál gépet valószínűleg semmilyen feladat nem fogja megizzasztani.

Az iTunes pedig mindennémű híresztelés ellenére nem szűnik meg, csak kevésbé erőszakosan terpeszkedik rá a felhasználókra.

Az iPadekkel is törődtek: ezen túl alaphelyzetben képesek Catalinával együttműködve második kijelzőként dolgozni.

Ami a többséget jobban érdekli, az iPhone

A fejlesztői konferencián alaposan (és tegyük hozzá: joggal) beszóltak az Androidnak, mivel az iOS felhasználók nyolcvanöt százaléka váltott a legújabb operációs rendszerre, míg az androidosoknál sivár tíz százalék frissített.

Ehhez képest az „iOS következő nagy kiadása”, az iOS 13-as falrengető, nagy újdonsága az úgynevezett sötét mód bevezetése lesz. Az Android ezúttal nem került szóba, holott a droidos rendszer már évek óta rongálja a sötét móddal felhasználóinak szemét, mikor a divatos fekete alapon olvassák a fehér betűket.

Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztési ágazatának alelnöke beszél a vállalat nemzetközi fejlesztõi konferenciáján
MTI/EPA/Monica Davey

Sok-sok százalék

Az Apple teljesen újjáéleszti térképalkalmazását, a térkép guglis utcakép jellegű nézetet is kap.

Gyermekibb lelkű iOS felhasználók örömére a profilképek megújulnak, immáron Memoji-kat is lehet erre használni.

Az új verzió kisebb alkalmazásletöltéseket hoz majd, melyek akár 50 százalékkal is kisebbek lehetnek: ennek következtében az Apple szerint az alkalmazásindítások kétszeresen felgyorsulnak.

Ígérik, hogy az új OS a Face ID alapú feloldást javítja, a megoldás 30 százalékkal lesz gyorsabb.

Fontos, hogy a rendszer képes lesz az SD kártyákról és az USB flash meghajtókról fájlokat importálni.

Az iPhone 6S-től kezdve lesz elérhető az iOS 13.

Borítókép és illusztráció: MTI/EPA/Monica Davey

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!