Őszi startup

2020.10.19. 06:00

Az ételpazarlás csökkentésétől az űradatokig

A magyar, chilei, francia, észt és spanyol startupokat a szokásos vállalkozásfejlesztési mérföldköveken túl, a nehezebb körülményekre tekintettel támogatják a Design Terminal Mentorprogramján.

Forrás: Shutterstock

Innovation Finds a Way! – vagyis az innováció utat talál magának, így szól a Design Terminal Mentorprogramjának új szlogenje. Tavasszal

a háromhónapos program teljes egészében az online térbe költözött.

az új helyzet pedig izgalmas kihívások elé állította a szervezőket és a startupokat is.

A vállalkozásoknak meg kellett találniuk a krízisben is járható utat, a Design Terminal csapatának pedig azt, mivel tudják segíteni őket ebben. Az őszi szemeszter kulcsgondolata éppen ezért – kiindulva az év eleji tapasztalatokból – arra utal, hogy az innovatív ötletek a legnehezebb körülmények között is felszínre törnek, ráadásul képesek megoldani a krízisek által okozott nehézségeket.

A program ismét online verzióban valósul meg, ez azonban nem szegte kedvét a startupoknak, sőt soha ilyen sokszínű csapatból nem válogathattak még a szervezők, mint a mostani szemeszter során.

13 országból, 3 kontinensről adták be jelentkezésüket az innovátorok,

a Design Terminal összesen 82 startupból választotta ki azt a 16-ot, akik bejutottak a Virtuális Power Campbe, vagyis a kiválasztás utolsó körébe. A végső válogatásba tíz startup került be, ebből hat magyar és négy külföldi – chilei, francia, észt és spanyol – vállalkozás.

Olyan területeket céloznak az őszi szemeszter kezdő vállalkozásai, amelyek fejlesztése kulcsfontosságú ezekben az időkben: egészségügyi, oktatási területeket érintenek vagy éppen a fenntarthatóságot segítik elő.

A spanyol Heuristik szoftvere az egészségügyi intézményeket segíti a betegek felvételében, azonosításában, a róluk elérhető információ kezelésében az ujjlenyomatuk felhasználásával. A Skeebdo magyar csapata az angol nyelv elsajátítását, a szókincsbővítést segíti könnyíti meg filmek és sorozatok segítségével. A hazai Munch az ételpazarlás ellen küzd platformjával, melyen keresztül éttermek, pékségek, boltok és szállodák értékesítik kedvezményes áron a megmaradt, jó minőségű ételeiket. A Volteum is magyar startup, amely elektromos autók sofőrjeinek kínál tervet arra, hogy hol töltsék az út során autójukat, és ezidő alatt mivel foglalhatják el magukat. A PhoneIn alapítói közt magyar és amerikai tagokat is találunk, ők intercom rendszerrel garantálják, hogy mások akkor is bejussanak a lakásunkba, ha erre szükség van, mi azonban éppen még nem tartózkodunk otthon.

Az észt PhaseGrowth az űrből nyert adatok segítségével szolgáltat információt többek közt szállítmányozási, gyártási, egészségügyi és mezőgazdasági területeken. A chilei EcoEd olyan szoftvert fejleszt, amellyel kis-és középvállalkozásoknak segítenek abban, hogy minél fenntarthatóbb módon üzemeljenek. A francia B-cube.ai kriptovaluták számára dolgoz ki kereskedési stratégiákat a Quantitative Finance using Machine Learning módszer segítségével. A magyar Track a nehezen követhető sportesemények számára fejleszt platformot, GPS és más IoT-eszközök adatainak összegyűjtésével teszik követhetővé a rendezvényeket. A Palanta Hágában élő magyar alapítója online ruhakölcsönző felületet fejlesztett, ahol környezetbarát tervezők ruháját lehet kibérelni, ezzel harcolva a felesleges és káros ruhagyártás ellen.

A Design Terminalnak többéves gyakorlata van abban, hogy az induló vállalkozásokat egyedi igényeik szerint támogassa, segítse őket üzleti modelljük, termékük fejlesztésében. Mivel az alapítóknak ettől az évtől soha nem tapasztalt körülmények között kell vállalkozást építeniük, a megszokott előadások és workshopok mellett ebben a szemeszterben több vezetői és sales kurzussal készülnek a szervezők.

Emellett külön hangsúlyt fektetnek a startup alapítók személyes jólétére is: hr tanácsadással, pszichológiai alkalmakkal várja őket a Mentorprogram. A program erőssége ismét a hazai és nemzetközi szakemberekből álló mentorcsapat, akik közreműködésével nagy szerepet kap a vállalkozások igényeire szabott, egyéni mentorálás. Ebben a szemeszterben tizenketten segítik a startuppereket.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!